Irodalmi Szemle, 2005
2005/12 - JUBILÁLÓ ÍRÓK - Z. Németh István: Porceláncukorka (regényrészlet)
Z. Németh István Porceláncukorka (regényrészlet) Harapni lehetett a reggelt. Kis túlzással a levegő majdnem annyira friss volt, mint egy hegyi falucskában. Még a vasútállomáson is, ahol egy szemüveges, őszülő szakállú férfi hátán narancssárga gyermekhátizsákkal, orrán sötét napszemüveggel, fején szalmakalappal az utolsó pillanatban kapaszkodott fel a vonatra. Egy pillanatra megállt, verejtékező homlokát zsebkendővel tapogatta végig, majd hangos szuszogással minden kupéba bekukkantott, hátha szerencséje lesz, de nem, ez a honfoglalás kissé késeinek bizonyult a számára. Bár imádott utazni, a „minél messzebb, annál jobb” típusú elcsavargásoknak volt feltétlen híve, a vasúti közlekedést csupán szerény alkotói magányban - teljesen üres fülkében - volt képes maradéktalanul élvezni. Megeresztett egy halk, lírai kétsorost, amely egy nem túl szégyenlős úri társaság hétvégi kártyapartiján bátran kiérdemelte volna ugyan a frappáns jelzőt, a prűd és civilizálatlan egyetemes költészet cifra kapui előtt minden bizonnyal fölöslegesen ácsingózott volna. A különös utas gyűrött papírcetlit halászott elő a zsebéből, átfutotta a számítógéppel nyomtatott sorokat („Kedves költő úr! A találkozót 17 óra 00-kor tartjuk a könyvtár épületében. Kérem, legyen pontos. Üdvözlettel: T. Bála Bori”), mélyet sóhajtott, majd egy erőteljes mozdulattal benyitott a legközelebbi fülkébe. A bent ülő, divatmagazint lapozgató hölgy fel sem pillantott, a köszöntést is csak egy halvány félmosollyal fogadta.- Azért jöttem, mert megláttam, hogy idebent szép lyány van! - mormolta a férfi, mire a nő az előbbi félmosolyát egészre váltotta. A költő ebben némi bátorítást vélt felfedezni, s a magukat sármosnak tartó férfiak fiatalos lendületével próbált meg belépni a kupéba. Ez azonban többszöri próbálkozásra sem sikerült.- Elnézést, de valamilyen titokzatos erő nem engedi, hogy helyet foglaljak- mondta végül enyhén piruló arccal. A hölgy nagyon előzékenynek mutatkozott.- Megengedi, hogy segítsek? Valószínűleg a hátizsákja akadt bele valamibe. A különös utas tovább gyűrte amúgy sem ránctalan homlokát.- Lehetséges. Tudja, ez a fiam hátizsákja, és ezek a lelógó izék... Folyton beleakadnak... Ekkor egy éles reccsenés hallatszott.- Hopp! Ez elszakadt! - suttogta a hölgy alig hallhatóan.
