Irodalmi Szemle, 2005
2005/2 - Pomogáts Béla: Fábry Zoltán öröksége a 21. század elején (előadás)
Fábry Zoltán öröksége a 21. század elején 7 tározza az új jövők erejét, életképességét: a magyar szó, a magyar teremtő lélek életkapcsolódását.” Másodszor: az európai magyarság (az európaiság) kérdése. Fábry Zoltán a maga személyes drámájaként igen mélyen és nemegyszer gyötrődve élte át a trianoni traumát, arra azonban sohasem gondolt, hogy a magyar nemzettel szemben elkövetett súlyos igazságtalanság hatására megtagadja az európai eszményeket, az európai (sót, a közép-európai) szolidaritást. Ennek a - nagy közös sérelmekből fakadó - tagadásnak ugyanis volt bizonyos szerepe a két világháború közötti korszakban, amidőn a nyugati demokráciák okozta súlyos csalódások sokakat (közöttük jeles gondolkodókat) tereltek a parancsuralmi rendszerek vonzási körébe. Fábry sem tagadta a békecsináló nagyhatalmak, mindenekelőtt a francia kormányzat felelősségét a magyarságot sújtó sérelmek miatt, az európai hagyomány humanista és demokratikus ideáljairól mindazonáltal nem volt hajlandó lemondani. Ellenkezőleg, az európai identitás még erősebb átélését és kinyilvánítását állította szembe az igazságtalan döntésekkel. Ahogy valamikor a nagy nyugati demokráciák erkölcsi méltóságát mind erősebb csalódottsággal figyelő, a nyugati demokratikus eszményekbe vetett bizalmát mégis töretlenül fenntartó Ady Endre a „Nyugat ellen Nyugatot hozz” programját hirdette meg, Fábry Zoltán is egy igazabb európaisággal fordult szembe az európai nagyhatalmak részéről tapasztalt igazságtalansággal. Imént említett politikai esszéjében minderről így beszélt: „Az európai irányt nem szabad elejteni. Most ez - létkérdés, a menekülés útja és feltétele. De irodalmunk csak akkor lehet európai, ha kultúránk, vágyunk, célunk összeesik azzal az Európával, mely Trianonok, tankok és Spenglerek dacára a saját talaján újra és megint csak élni akar. Mely nem szárad el lokális egy helyben üléssel, de nem is menekül sem Lao Csehez, sem Buddhához, de most vajúdja ki magából munkával, megbánással felismeréssel új korok megtartó csíráját: a testvérember életét, a testvérember sze- retetét, szív- és lélekközösségét.” Egy másik, máig érvényes írásában, az 1936-ban lejegyzett Hazánk: Európa címűben pedig a következőket jegyezte fel: „Aki hazát veszít, még mindig nyerhet hazát. Nehezebbet, elkötelezőbbet: Európát. Mi, a mai Szlovenszkóra gereblyélt magyarok, apáink történelmi felelőtlenségét lakolva, a hazát - úgy, ahogy azt mi tudtuk, éreztük és fájtuk - elvesztettük. Mi Trianonnak kétszeres árat fizettünk: hazát vesztettünk, egy eddig volt történelmi és földrajzi valósságot, és egyben hazát kételkedtünk: egy illútiót. Ettől a pillanattól kezdve új sors és új törvény élt bennünk, a megújhodás kényszere: változni! Világba hullt árvaság voltunk, térben és időben idegenek. Idegenek magunknak, idegenek másoknak. De a világháború egyforma tömegvalósága ugyanakkor életre kényszerített egy frázist, tömeggyilkosság ájult reakcióját: a testvériséget. Ebben az atmoszférában árvaságot szüntető egyformasággá színesedhettünk: emberré. Emberré, aki nem magyar, nem cseh, nem német, és nem francia, de európai.” Harmadszor és végül: a szlovákiai magyarság (általában a trianoni rendelkezések következtében kisebbségi helyzetbe került magyarság) tapasztalatai és feladatai. Fábry Zoltán természetesen nemzeti tragédiaként élte át a magyarság egy harmad ré-
