Irodalmi Szemle, 2005
2005/2 - Pomogáts Béla: Fábry Zoltán öröksége a 21. század elején (előadás)
8 Pomogáts Béla szének (az 1918-as tíz és félmilliós lélekszám egyharmadának, azaz három és félmillió magyarnak) a kisebbségi sorsát és kiszolgáltatottságát (a szlovákiai területen ez különösen fájdalmas volt, hiszen az országrész nagyjából hárommilliós lakosságának több mint egy harmada volt magyar nemzetiségű!), ebből a drámai helyzetből mégsem arra következtetett, hogy a magyar kisebbségnek a tehetetlen önfeladást vagy valamiféle olcsó sérelmi politikát kellene választania, ellenkezőleg a „kisebbségi humánum” erkölcsi stratégiáját építette fel. Közismert, hogy Fábry Zoltán a kisebbségi léthelyzetet egyfajta szellemi műhelynek tekintette, ettől a műhelytől várta a világháborús vereség, a forradalmak és az ellenforradalom, végül a trianoni diktátum által elviselhetetlen helyzetbe taszított magyarság erőgyűjtésének és felemelkedésének hatékony szolgálatát. Fábry Zoltán igazából történelmi küldetésként kívánta értelmezni a kisebbségi sorsot, miként ezt sokat idézett Szlovenszkói küldetés: 1938 című írásában leszögezte: „Sehol a kisebbség világító kiteljesedés még nem volt. De a kisebbség lehet a kiteljesedés kezdőlökése, mely - a periféria nagyobb erkölcsi parancsánál és sokszor tágabb horizontjánál fogva - példaadó módon lehet egészet célzó kísérlet: változni és változtatni. A mi elkötelezettségünk az európai magyarság szociális kiteljesítését álmodta céllá. A háború utáni magyar glóbus a mi másult szemünknek a török hódoltság térképét idézte. A magyarországi terület; ellenforradalmi hódoltság, következésképp csak mi és Erdély lehetünk a jövő folyamatossága. Ez a felismerés Szlovenszkón első számú céllá lényegült. Egy kisebbség vállalta a Magyarországon akadályozott vagy vegetáló többség progresszív munkakörét. Irtózatos munka ez. Itt mindenkinek külön-külön magában kellett kiépíteni egy sziget-progresszivitást. Átváltani, elölről kezdeni és ugyanakkor már eredményt is felmutatni. Senki se csodálkozzék, hogy ez meggyőzőn nem sikerülhetett. Alapot rakni és csúcspontot jelenteni egyszerre nem lehet. A visszahőkölés légkörében változatlan intenzitással a frontot tartani és ugyanakkor a haladó folyamatot-munkát magyar kiteljesedéssé dokumentálni: lehetetlen feladat. De az akarat teljes volt, és a bátorság példa volt.” Valamivel később ehhez még a következőket tette hozzá: „A szlovenszkói küldetés egyetemesebb, átfogóbb célt szolgál. A mi peremidegeink intenzívebben fogják fel és gyorsabban emésztik a világhangokat: másságunknak és másultságunknak itt a gyökere. És ettől a gyökértől nem lehet elszakadnunk. Mi nem élhetünk csak magyar életet, posztunkról világot figyelünk, és ez a világkép bennünk és általunk vetíthet sugarakat a magyar egészre, és bennünk teljesedik ki a noszogató korparanccsá: változni, változtatni.Változni annyira, hogy hozzáérjünk az emberiesség európai változásaihoz, magyar anomáliákat úgy változtatni, hogy az ne legyen öncélú, egy gyökerű és így egyerejű kollektív változtatás. Magyarán: a magyar per nem különült el a világszabadság perétől. A szlovenszkói magyar író ennek a lényeges világszolidaritásnak szükséges vetülete, hangadója, korrektúrája: a vox humana magyarra fordított szociális aktivizmusa.” Ebben a három gondolatban: a magyarság, az európaiság és a kisebbségi küldetés gondolatában hatékony nemzeti stratégia öltött formát a két világháború közötti korszakban. Olyan stratégia, amelyet tulajdonképpen mind a bal-, mind a jobboldal