Irodalmi Szemle, 2005
2005/12 - JUBILÁLÓ ÍRÓK - Gál Sándor: Egy küzdelem emlékei (1) (Adalékok a Keleti Napló történetéhez)
Gál Sándor mellett, vagy azzal párhuzamosan, szándékaink között szerepelt egy új magyar lap megindítása is. Lényegében a dramaturgiai teendőkön túl ennek a lapnak a szerkesztése lett volna a távlatosabb dolgom. Az ismert körülmények azonban a lapkiadást elsöpörték, s még jó, hogy a Tháliát meg tudtuk tartani, ami nem is volt o- lyan könnyű, amilyennek ma látszik. Aztán - nem hogy lapot indítani - a színházból is kitette a szűrömet Krivosík igazgató úr. Töprenghettem sorsom felől - se színház, se lap... Két évtized múlt el azóta, s most, amikor már a Keleti Napló megjelenésének első évfordulóját is megértem, a lap megjelenésének első pillanatait szeretném felidézni. Azt a percet, amikor a nyomdában felszerelték a hengerekre az ólomba öntött oldalakat, s a gépmester elindította a rotációs masinát. Ha valaki várt már húsz évet valaha valamire, amit szeretett volna megvalósítani, az megérti, hogy szédült örömmel fogtam kézbe a gépről lejövő első lappéldányok egyikét. Akkor is tudtam, ma is tudom, hogy nem volt ez különlegesen jó szám; nem is lehetett, hiszen kapkodva szedtük össze az írásokat, alig volt érkezésünk átfutni a levonatokat, de mégis, itt volt a Keleti Napló első száma! Több mint negyven év után Kassán ismét magyar lapot jelentettünk meg. Mondhatnám, kivártam, kiböjtöltem. Azt is mondhatnám, hogy olyan áldozatok árán tudtuk megtartani egy éven át, amelyre a sajtótörténetben aligha van példa: sem a szerkesztők, sem az írások szerzői egyetlen fillér tiszteletdíjat sem kaptak. A nyomdaköltségeket adományokból, alapítványok juttatásaiból fedeztük. Köszönet érte. S amit a saját érdekemben soha meg nem tettem volna, a Keleti Napló miatt megtettem: koldultam. Még ott is, ahol maguk az adományozók is már-már koldusok... Nem tudom, mert nem tudható, mit hoz a holnap. Lehet, hogy lesz ennek az országnak egyszer olyan vezetése, amely a nemzetiségi kultúrát méltányolni fogja, s megfelelő mértékben támogatja majd. Ha megtörténne az a csoda, hogy a Keleti Naplót rendes évi költségvetéssel szerkeszthetnénk, bizonyára többet, s jobbat nyújthatnánk az olvasóknak. Ma azonban még az is bizonytalan, hogy a jelenlegi állapotában fenn tudjuk-e tartani. Én a nehézségek ellenére is bizakodó vagyok, mert tudom, hogy jó és igaz ügyet szolgálunk.” A ,jó és igaz ügy” szolgálatának szándéka azonban zátonyra futott, megfeneklett, s 1991 elején a Keleti Napló kiadását fel kellett függesztenünk. A lap kiadásának további lehetőségei azonban nem szűntek meg, mert Václav Klaus, aki akkora szövetségi kormány pénzügyminisztere volt 1991. április 1-jei pozsonyi látogatása alkalmával javaslatot tett egy testület létrehozására, amely a nemzetiségi sajtó állami támogatását a szövetségi kormány pénzügyi alapjaiból fedezte volna. Naplóm 1991. január 19-ei bejegyzése szerint: „Tegnap Dobos László hívott, hogy a Keleti Napló is bekerült a pénzügyi csomagba.” A helyzet tehát nem volt kilátástalan a folytatásra. Azonban január 28-án Kolár Péter már arról a kedvezőtlen fordulatról adott hírt, hogy a „Keleti Naplót kihúzták abból a csomagtervből, amelyben a magyar lapok állami dotációja szerepelt”.
