Irodalmi Szemle, 2005

2005/12 - JUBILÁLÓ ÍRÓK - Gál Sándor: Egy küzdelem emlékei (1) (Adalékok a Keleti Napló történetéhez)

Egy küzdelem emlékei (1)

Kolár Péter közlése több volt, mint kiábrándító. Naplóm tanúsítja akkori elkeseredettségem fokát: „Nem tudom megtartani a lapot. Nincs hozzá erőm - hogy a pénzről ne is beszéljek. Szomorú vagyok és elkeseredett. Nem embernek való országban vagyok kénytelen élni. S meddig még?!” Pár nappal később: „Ha gondjaim összegyűltek, feloldásra mindig az volt a legjobb orvosság, ha munkába temetkeztem. Most is ilyen mélypontra jutottam, elsősorban a Keleti Napló kilátástalan helyzete miatt, de most dolgozni sem tudok, tehát egyhamar a feloldásra sincs esélyem. (...) A Keleti Napló kudarca ezért súlyosabb, ezért nyomaszt. Ötven év után lett Kassán végre újra magyar újság, ha havilap - akkor is! Ha most ezt kivégzik - és kivégzik! akkor a következő ötven évben már nem lesz, aki újrakezdje. S főleg nem lesz kiért, s miért újrakezdeni.”

E teljesen kilátástalan helyzetben hívott fel Dobos László, hogy tegyünk még egy kísérletet, amelynek lényege az lehet, hogy tájékoztatjuk levélben a szövetségi kormány alelnökét Jozef Mikloskót a Keleti Napló helyzetéről, s kérjünk tőle támogatást a központi forrásokból. Lacitól címet és telefonszámot is kaptam a prágai kapcsolat felvételére. A Dobos Laci által javasolt levelet 1992. február 2- án adtam postára Jozef Mikloskónak címezve. (A szlovák nyelvű levelet a dokumentumok közé soroltam be).

A beadvány - amelyet Máté Lászlóval közösen szignáltunk - nem maradt visszhangtalanul. Prágában megmozdult valami. Február 21-én kaptam egy telefonszámot, amelyen érdeklődhettem az esetleges döntés(ek) felől. A telefonszám a kormányhivatalé volt, s a számon Dr. Andrej Sulitkóval tárgyalhattam. Úgy tűnt, hogy amit Carnogursky Pozsonyban nem hagyott jóvá, az Prágában kedvezőbb elbírálásban részesülhet. Dr. Sulitko a lap költségvetési és egyéb adatait kérte, s még azt is, hogy mennyi a „hiány”. Azt válaszoltam, hogy összesen egy írógép a vagyonunk, s a lap kiadására kérek 700 ezer koronát. Még annak a napnak a délutánján felhívott Sulitko, hogy tisztázzunk néhány részletet, azt követően pedig megállapodtunk a már említett összegben. „Ha a közgazdászok is jóváhagyják - mondta Sulitko - akkor az átutalásnak nem lesz akadálya.”

Ez amolyan mesebeli fordulat volt, a ,jó tett helyébe jót várj” megvalósulása.

Lesz második évfolyama is - vagyis hát „harmadik” - a Keleti Naplónak!

A február végi időben az ablakon túl valami világosodni kezdett, hiszen ha valósággá válik az óhajtott támogatás, egy-két éven belül ragyogó lapot szerkeszthetek, szerkeszthetünk.

Ahogy az idő múlott, februári reményeim egyre jobban halványultak, hiszen az ígért támogatás csak nem akart Kassára érkezni. Sajnos, nem is érkezett meg soha.

Amiként később kiviláglott, a „közgazdászok jóváhagyás végett” kérésünket leküldték Pozsonyba, ahol a Keleti Naplót ismét törölték a támogatott lapok sorából. Ekkor írtam Méltányosságot! címen egy jegyzetet, ám az Új Szó ennek közlését nem vállalta. Most ezért ide másolom az egészet.