Irodalmi Szemle, 2005
2005/2 - Tóth Elemér versei: (Tölgyek, Hát itt vagy újra, Megyünk a télbe, Ősz felé)
Tóth Elemér versei 3 Megyünk a télbe Megyünk a télbe mind a ketten, a hitünk talán még töretlen, de csontjaink már csikorognak, és nem tudjuk, mit hoz a holnap. A napfény egyre fogy köröttünk, s ha olykor-olykor mosolyt öltünk, a jókedvünk is bús, szomorú, akár a tépett, rossz koszorú. Pedig micsoda tavasz voltál, jó illatú, virágos oltár, de azt a lányt már nem találom. Szép játékot nemigen játszunk, örökösen hideg az ágyunk, s feketén szakad ránk az álom. Ősz felé Az ősz kopogtat, érednek a színek, sárgába hajlik minden, ami él, régi mesékkel szaladgál a szél, örömet jelent minden most a szívnek. Az, hogy vagyunk és fonnyadó kezünkkel, a régi kedves mozdulat nyomán - így, életünk sötétlő alkonyán - az a szép érzés, rendre az merül fel. Szikrányi kétely sem élt akkor bennünk! Örömmel tölt el most a látomás: Micsoda tűzzel lobbant fel szerelmünk! És éveken át hullott reánk a fény, látod, még most is izzik a parázs. Mert te voltál az örök hit és remény!
