Irodalmi Szemle, 2005
2005/12 - Hogya György: Józsika és a kövek (novella)
Hogya György is látja az irodalmat. Inkább az zavart, ha valaki az irodalomban a valóság helyett a saját életét kereste! Sőt mi több, azt szeretné, ha a kettő, tehát a mü és az ő élete egyre inkább hasonlítana! Az ilyen emberek sem az irodalomban, sem a sivár, szürke valóságban nem képesek felfedezni az értéket. Legyen nekik könnyű a föld!)- Azt kérdezted, milyen kő volt - folytatta nyugodtan. - Nos, valóban nem mindegy milyen kristályt használ az ember. A vörös, mint a rubin és a jáspis, fokozza a teljesítményt, erőt és bátorságot ad. A narancssárga karneol és tűzopál például a szexuális energiát szimbolizálja, a sárga topáz pedig segít lazítani. De rajta fekete kristály volt! Érted? - kérdezte, és én nem értettem. - A fekete segít a belsőnk elemzésében, s elvonatkoztatja a gondolatainkat. Ám nem mindegy, hogy mikor, hol, milyen körülmények között használod! Ha nem olyan hűtlen természetű... - Béla itt elakadt , és én csak akkor kezdtem felfogni, miről és kiről is beszél tulajdonképpen. Józsikéról, akit meztelenül, egy fekete kristállyal a szívén találtak meg az ágyában, az elorzott négyszobás lakás egyik szobájában. A kövek lehetőségszférája már eddig is sokkolt, most azonban nem találtam szavakat. Ami egyébként ritka egy írónál.- ...akkor még sok mindent megtanulhatott volna - fejezte be végül a mondatot, és szavaiban végtelen csalódottság és szeretet fonódott össze. Úgy látszik, nem igazán értettem meg kettejük kapcsolatát.- Pedig én figyelmeztettem! - mondta mintegy saját magát nyugtatva.- Et ne nos inducas in tentationem - feleltem, csak hogy én is mondjak valamit, de sajnálattal - és bizonyos sértettséggel - tapasztaltam, hogy műveltségem semmilyen hatást sem gyakorolt rá. Úgy láttam, legjobb, ha magára hagyom a köveivel és gondolataival. S bár akkor még nem tudtam, miként írom majd meg vesekövem történetét, az nyilvánvalóvá vált, hogy a kristályokról is szó lesz benne...- Mennem kell az eredményeimért - mondtam, és elhallgattam, hogy még a röntgenes nő számára is van egy meglepetésem. - Köszönöm, amit értem tettél - ráztam meg a kezét búcsúzóul.- Tudod, te mindig őt juttattad az eszembe - mondta komolyan a szemembe nézve, de erre már igazán nem volt időm. Mert igaz ugyan, hogy az alkotás legelső fázisa a képzelet kiterjedése (ami az adott estben már megtörtént), ám még mindig nem tudtam, honnan szerzek ragasztót? Pedig szerettem volna, ha a röntgenes nő sokáig nem felejti el! A bűn értelme, hogy viseljük! Az emeletre felérve jutott eszembe, hogy még mindig nem tudom, miért is van Béla kórházban.
