Irodalmi Szemle, 2005

2005/12 - Hogya György: Józsika és a kövek (novella)

Hogya György- Ugyan! - legyintettem, mint aki nem veheti komolyan ezeket az ilyen mendemondákat.

Amikor elkezdte kiselőadását a kristályokról, már éreztem, hogy egy tragikus kimenetelű történet hallgatója leszek.

Már hatezer éve, hogy a sumérok is használták... és gondolkodtam-e azon, miért is raktak a királyok a koronájukba drágaköveket? És, hogy az egész világot behálózzák a kristályok energetikai erővonalai, s hogy a drága- és féldrágakövek felerősítik a testünk gyógyító vibrálását, elejét véve a betegségeknek....

Csak pislogtam, mint az a bizonyos béka, de hitetlenségemet nem törte meg még az a tudat sem, hogy az előadás ideje alatt, szinte észre sem vettem, hogy saját kövem van, amely ha nem is gyógyító vibrálással, de kemény érvágással mindenképpen gyakran érezteti jelenlétét.- Lárifári! - próbáltam meg provokálni. - Ismerem ezeket a természet- gyógyász szövegeket! - Hiszem, ha majd rajtam bizonyítja be valaki, ha majd rajtam segít valami kristály!- Ehhez még kristály sem kell - felelte mosolyogva, és ez a mosoly valahogy nyugtalanított.

Bal kezével a hátam mögé nyúlt, és anélkül, hogy érintett volna, lassan körözni kezdett a gerincem mentén. Szívmagasságtól haladt lefelé, le egészen a fenekemig, s ott egy darabig úgy körözött tovább, mintha a faromat simogatná, persze anélkül, hogy akár az ujja hegyével is hozzám ért volna. (Az írói képzelőerő ettől függetlenül beindult...)- Igyál sok teát, és ne menj pisilni, ameddig csak nem muszáj! - figyelmeztetett. - És nem lesz fájdalmad.

Kényszeredetten mosolyogtam. Néha a legtehetségesebb szellemnek is szüksége van véletlen körülményekre.

Igyekezve túllépni szubjektivitásom korlátain, elrebegtem néhány zagyva és semleges mondatot, majd elbúcsúztunk.

Az osztályra érve, vedelni kezdtem az állandó jelleggel odakészített veseteát, precíz odafigyeléssel követtem minden egyes mozdulatomat, és vártam a rendszeresen jelentkező fájdalmat. Ám csodák csodája, semmi sem történt. Délután kettőtől háromig semmi. Este hat, és még mindig semmi! Nyolc és kilenc között eltökéltem hogy nekilátok a drágakövek gyógyító hatásáról szóló irodalomnak, és tizenegy u- tán pedig már meg voltam róla győződve, hogy az ismerősöm rendkívüli képességekkel megáldott férfi. Több mint tíz napja nem volt már ilyen! Tíz órája semmiféle fájdalmat nem éreztem! Bevallom, tanácstalanul álltam a jelenség előtt. Örökké kételkedő elmém most egyszerűen képtelen volt bármi okosat is felhozni a számomra érthetetlen jelenség megmagyarázására, s fel kellett tennem magamnak azt a kegyetlen kérdést, amely már R. G. Collingwoodot is megakasztotta: vajon mindaz, ami itt történt velem, továbbfejlődhet-e még?

Éjfélkor aztán rettenetes vizelési kényszer lett rajtam úrrá és - kézbe kapva kedvenc kacsámat, amelyet a kő esetleges felfogása céljából állandóan magammal hordtam