Irodalmi Szemle, 2005
2005/12 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században, Babits Mihály (tanulmány)
Magyar líra és epika a 20. században Lásd, így élünk mi, gyermekmódra, balgatag, hátra se nézünk, elfutunk a zajló úton, eleresztve kezetek, magasabb szellemek - de ti csak mosolyogtok, okos felnőttek gyanánt. A testi szenvedés részletező leírását követően, a vers utolsó sorában mondja ki a beletörődő-vigasztaló szentenciát, hogy talán „...nem is /olyan nagy dolog a halál.” Utolsó nagy művét, a Jónás könyvét a műtét után, a betegágyon írta. Babits Jónásának története többé-kevésbé igazodik az ószövetségi történethez, de néhány lényeges ponton eltér tőle, s itt különösen a befejezés különbsége tűnik szignifikánsnak. Babits Ninivéjének, a bibliaival szemben, esze ágában sincs megtérnie, ennek ellenére Isten megkegyelmez a városnak. Jónás vádjaira és számonkérésére Isten így felel: És én ne szánjam Ninivét, amely évszázak folytán épült vala fel? Melyben lakott sok százszor ezer ember s rakta fészkét munkálva türelemmel: ő sem tudta, és ki választja széjjel, mit rakott jobb s mit rakott bal kezével? Bízd azt reám, majd szétválasztom én. A szó tiéd, a fegyver az enyém. Te csak prédikálj, Jónás, én cselekszem. A Jónás könyve olyan parabolisztikus műve Babitsnak, amelyben közvetve a saját költői credóját is megfogalmazza. Miként Jónás, úgy Babits is „rühellé a prófétaságot”, kitérni azonban, bármennyire is szeretett volna, nem tudott előle. A belső, az erkölcsi parancs azt súgta-diktálta neki, s pályája során többször is, hogy „vétkesek közt cinkos, aki néma”. Akárcsak Jónás, a küldetés elől ő sem tudott megfutamodni. Bármilyen furcsán és időszerűtlenül hangzik is ez manapság, Babits „elkötelezett” művész volt, ha nem is a sartre-i vagy a marxista értelemben. Ugyanakkor, s ez nóvum Babits életművében, a Jónás könyvében nem kevés öniróniával kezeli elkötelezettségét, s éppen öniróniája teszi művét teljessé, s óvja meg attól, hogy az szimpla allegória legyen. Miként Adyt, úgy Babitsot is utolérte a klasszikusok sorsa. Költői életművének korszakos jelentőségét ma már aligha vitatja bárki is. Emlegetik is nevét különféle alkalmakkor, különféle felsorolásokban - mégis, mintha a megérdemeltnél kevesebbet foglalkoznának vele. Ennek csak egyik oka az, hogy Rába György és Nemes Nagy Ágnes után nehéz érdemben újat mondani lírájáról. Mai (részbeni) mellőzöttségének igazi oka az, hogy költői beszédmódja meglehetősen messzire e- sik a mai kor lírai diszkurzusától és beszédétől. Nyersebben fogalmazva: miként
