Irodalmi Szemle, 2005
2005/12 - Grendel Lajos: Magyar líra és epika a 20. században, Babits Mihály (tanulmány)
Grendel Lajos Az Isten és ördög két jó hivatalnok. Mennyivel vadabb lett és gazabb a világ, mióta az Ember, e gyenge akarnok, viszi mindkettőnek ürült hivatalát! (Az Isten és ördög) Versenyt az esztendőkkel! (1933) a címe újabb kötetének, s ez a cím baljós tartalommal telik meg nemsokára, amikor a halálosan megbetegedett költő a szó szoros értelmében is versenyt kénytelen futni az esztendőkkel. S noha a halál utoléri, mégis ő lesz a győztese ennek a versenynek, mert ebben a versenyben születnek meg legnagyobb versei. Ezek sorát a Mint különös hírmondó... vezeti be, a- mely még betegsége előtt, 1930-ban keletkezett. A természet örök körforgásának motívuma jelenik meg újra a késleltető szerkezettel, hexameter-alapú szabad versben, egyetlen hatalmas lendülettel megírt, nagyívü költeményben, de itt nem ennek okára kérdez rá, mint az Esti kérdésben, hanem valamiféle világvége-érzést fejez ki, amint arra Nemes Nagy Ágnes rámutatott. A hegyről leszálló próféta mondanivalója csupán annyi, hogy ősz van. az őrült/ népek nyugtalanok: mit számít? én csak az őszre/ nézek, az őszt érzem, mint bölcs növények és jámbor állatok...” „mily kicsi minden emberi történés!” - kiált fel a próféta. A természet örök körforgásának motívumát az emberi élet linearitásával és végességével állítja szembe nagy elégikus versében, az Ősz és tavasz közöttben, a- mely már a Versenyt az esztendőkkel! kötet megjelenése után íródott, a halálos betegség megsejtésének szorongásában. Csak az én telem nem ily múlandó. Csak az én halálom nem halandó. Akit egyszer én eleresztettem, az a madár vissza sohse reppen. Lombom, ami lehullt, sohse hajt ki... Oh jaj, meg kell halni, meg kell halni! Összegzés ez a vers, bravúr, de nem abban az értelemben, mint a korai tár- gyias versek formai bravúrjai. A téma a halál, de nem úgy általánosságban, hanem a saját halál, így az eltávolítás, a tárgyias távolságtartás nem lehet teljes. A drámának elégiává szelídítését, a súlyos témának való fölébe emelkedését légkörteremtő elemek sokaságával végzi el a költő. Babits a vers tökéletessé kalapálásával próbál meg - s eredményesen - a halálfélelemnek fölébe kerekedni és legyőzni azt. „A vers ugyanis folyvást átutal múlt korokra, műfajokra, irányokra, folyvást fölvesz poetikai-retorikai közhelyeket.”08' Ugyancsak Németh G. Béla mutat rá, hogy, paradox módon, a vers éppen a bonyolult megalkotottságának köszönhetően kelti az egyszerűség benyomását, s hatását a leírások és az életképekké tágított hasonlatok bősége még tovább fokozza. Mindezeknek az elemeknek köszönhetően „az elégikus nem innen, hanem túl van a tragikuson”.09’ Másik nagy „halál-verse”, a Szent Balázshoz írott ódája, a Balázsolás, a felnőttség és a gyermekség kontrasztját élezi ki.
