Irodalmi Szemle, 2005

2005/2

A MADÁCH-POSONIUM KIADÓ ÚJ KÖNYVEI

Dobos László: Egy szál ingben

Ma már irodalomtörténeti közhely, hogy Dobos László Egy szál ingben (1976) c. regénye nemcsak az író életművének a csúcsát jelenti, hanem a szlovákiai magyar próza egyik - az egyetemes magyar irodalom dimenzióiban szintén elismert - kiemelkedő teljesítménye is. Méltán sorolható az erdélyi Sütő András, Bálint Tibor, Szilágyi István, a vajdasági Gion Nándor, a hazai Duba Gyula, Grendel Lajos legjobb művei mellé. Az Egy szál ingben művészi módon kidolgozott, a modem és a hagyományos elbeszélő formák frappáns ötvözetéből építkező, kiérlelt, gondosan megformált alkotás. Tematikája, a benne foglalt történelmi-társadalmi, térbeli-időbeli viszonyok, az esemény- és cselekményhálózat s a szerző mitologikus és moralizáló hajlama sok szállal kötődik Dobos előző két regényének (Messze voltak a csillagok, 1963, Földönfutók, 1968) világához..

DUBA GYULA: ívnak a csukák

Illyés Gyula, Nagy Lajos, Veres Péter árnya merül fel a múltból, hogy szellemkezével Rácegrespuszta, Kiskunhalom vagy az Alföld, az irodalom térképén egymás tőszomszédságában elhelyezkedő tájak felé mutasson. Duba regényének dombokkal ölelt Füzesnyékje is ott bújik meg valahol, ahol emezek, bár Hontfuzesgyarmat, a fiktív Füzesnyék földrajzi megfelelője, a konkrét hely, melynek valahai szokásai és emberi viszonyai az először 1977-ben megjelent ívnak a csukák lapjain megelevenednek, több száz kilométerre van a klasszikus magyar szociográfiai irodalom konkrét tájaitól. Füzesnyék, egy hagyományos magyar falu közösségének a mindennapjai elevenednek meg tehát enciklopédikus teljességükben e regény lapjain. Hőseit a szerző azonban teljes emberi valójukban szerepelteti, örömeikkel, gondjaikkal, életük minden részletével, apró hibájával együtt, s így a mű túlnő az irodalmi szociográfián.

zs. nagy LAJOS: És majd eltűnök

Zs. Nagy Lajos valamikor még a hetvenes évek közepén írhatta: És majd eltűnők... S most íme, 2004-ben, az évek óta súlyosan beteg költő versválogatása kerek egésznek, az életről és a pályáról levált, önmagában is érvényes lírai világegésznek tűnik. Zs. Nagy emberpróbáló, keserves, sokszor abszurd helyzetekként élte meg a költészetét - ő volt, ő az 1958- ban induló ún. nyolcak „elátkozott költője” (á la Verlaine). „ Versein ott van életünk minden pecsétje”, írja róla a jelen kötet utószavában a prózaíró nemzedéktárs, Duba Gyula. „Kihívóan fölényes tud lenni, s közben szenved... Érzései és hangulatai, groteszk meglátásai és ironikus kifaka- dásai nem időszerű és elmúló jelenségekhez fűződnek, hanem a »Förtelmes Kaszálógép« (az infernális erejű kép természetesen a költőé!) dübörgéséhez, létünk abszurditás aihos és alap ért ékeihez, közösségi sorsunk eszményeihez.”