Irodalmi Szemle, 2005

2005/11 - MARGÓ - Cséplő Ferenc: Egy kerékpáros őrvezető viszontagságai (emlékek)

MARGÓ

A városi hivatal, az egyházak és társulatok nyomására, de főként a történtek hatására, másnap reggel a lányokat szélnek eresztették.

* * *

Másnap ágyúdörgés ébresztette a várost. Délelőtt már nem jöttek be a lakásba a feketeingesek. A rádiós kocsi is eltűnt a ház elől. A németek ellentámadásba mentek át. Az ágyúdörgés mind messzebbről hallatszott. A puskaport szagolt házigazda a konyhában beszélgetve a feleségével magyarázta:

— Úgy látszik a „fricceknek” sikerülni fog visszaszorítani az oroszokat a Garamig, vagy még azon túl is, hogy esne beléjük a nyavaja! Mentek volna inkább az ellenkező irányba: nyugatnak, a hazájukba. Akkor foghatnám kezembe a forrasztólámpát, a kalapácsot. Dolgozhatnék a műhelyben. így meg dekkolhatok tovább, reszketve a razziáktól. Mikor lesz már ennek vége? Meddig bírják az idegeim?

* * *

A napok a zárt udvarban egyhangúan folytak, ha ugyan az örökös riadókészültséget egyhangúnak lehet nevezni. Ahogy az idő javult, a napok hosszabbodtak, újra megjelentek a város felett az amerikai bombázók, a fölöttük repdeső vadászgépekkel. A kis Sanyika mind gyakrabban mutogatott az ég felé, az udvar közepén állva;

— Apu, ugye milyen szép ezüst csíkokat húznak maguk után a repülőgépek. Ugye ezek nem fognak bombázni, ezek nem rossz gépek? — kérdezte az apját, hogy annak igenlő válaszára megnyugodjon.

Mind gyakrabbak voltak az éjszakai légiriadók is. Az orosz felderítőgépek: a „ráták” néha ledobtak egy riasztásnak szánt kisebb bombát, vagy „sztalin gyertyát” — világító rakétát, hogy aztán a terep felderítése után, visszarepüljenek a garami front mögé. Ijesztőbb volt, amikor az amerikaiak a szőnyi rafinériát bombázták. Ott olyan fényes rakétákat szórtak le tömegével, hogy az éjszaka egész világos lett, a fényénél újságot is lehetett volna olvasni, ha ilyesmi valakinek eszébe jutott volna. Különösen akkor, amikor a nagy kivilágításnak hatalmas robbanásokkal járó bombázás lett a folytatása.

Jani sógor a légiriadó megszólalása után lerohant az üzembe „légószolgálatra”, a család meg az alvó gyerekekkel levonult az óvóhelynek kinevezett pincébe, és ott dek- koltak, amíg csak le nem fújták a riadót.

Sanyika, aki ebéd után már megint az udvar közepén játszott, állandóan erősödő, szokatlan repülőzúgásra lett figyelmes. A mind erősebb motorzaj felébresztette benne az őszi borzongó emlékeket. Mint a villám ugrott be a konyhába és elvisította magát vékony gyermek hangján:

— Amerikai gépek!! Le a pincébe! Már ahogy a gyerek az ajtót megnyitotta, meghökkentette a szülőket is a gépek furcsa mély dübörgése. Fiacskájuk riadt kiáltása elindította bennük a cselekvés rugóit.

Sanyika, ahogy elvisította magát, már rohant is le a pincébe. Az anya derékon kapta Öcsit és szaladt Sanyika után. Az apa, lecsapva az asztalra a kezében tartott poharat, futott utánuk. Már a pincegarádics felső fokán állt, amikor felesége a pince aljában szinte elrekedve üvöltött föl: - Marikát is az Istenért! Az apa erre két hatalmas ugrással a kiskocsinál volt, kikapta belőle az alvó kisleányt és ugrált le a lépcsőkön, alig érintve