Irodalmi Szemle, 2005
2005/11 - MARGÓ - Cséplő Ferenc: Egy kerékpáros őrvezető viszontagságai (emlékek)
MARGÓ dóssal Pozsonyon át Ausztriába, a csapatuk után! Tehát: tűnés haza - a föld alá! Ha valamelyikük véletlenül mégis napvilágra kerül, úgy mondja, hogy a többi mind elment a kocsival, csak ő maradt le, mert megbetegedett. Kezet ráztak, és még a sötétség leple alatt szétszéledtek. Őrvezetőéknél összeült a családi „haditanács”. A döntés: azonnal búvóhelyet kell készíteni! Az utcai ajtót állandóan bezárva tartani. Minden csöngetéskor a „hadba vonult” eltűnik a rejtekhelyen, mert nem tudni, ki a látogató. A gyerekeknek naponta szájba rágni: ha bárki kérdezi, hol van apa? - a felelet: sajnos, elment a százados úrral mesz- szire. Ezt persze Sanyikénak és Öcsinek kellett megtanulni, mert Marikát még hiába kérdeznék, ő még most sem tud beszélni, így ő a legbiztosabb titoktartó. Az odú még aznap elkészült, és másnap már ki is próbálta, mert olyan híreket hallottak, hogy a nyilasok razziázni kezdtek a városban. Jani sógor meg azzal jött haza a munkából, hogy az oroszok a Garamnál áttörték a frontot és elindultak nyugatnak. Sőt, olyanokat is mondanak, hogy már Köbölkútnál vannak. Rákövetkező este, már világító lövedékek röpdöstek a város fölé. Megérkeztek az oroszok. „Rettegve” örült a család.- Hallod, sógor, még egy-két óra vagy esetleg nap, és tábori csendőrt vagy nyilast keresve sem találsz a városban. Nem kell már bujdosnod. Persze, a katonai cuccodat azért csak hadd az odúban, nehogy a ruszkiknak eszükbejusson, hogy te „ellenséges katona vagy”!- Talán igazad van, öcskös, szólalt meg a nénje, a feleség, de mi lesz akkor, ha csak a fele is igaz annak, amit a németek és nyilasok mondanak az oroszokról? Rabolnak, erőszakoskodnak. Falazzatok be legalább néhány rendesebb ruhadarabot magatoknak és a családnak, meg lábbelit is. Biztos, ami biztos. Egy ládába belerakták a legjobb ruháikat, cipőiket és befalazták a pincelejárat e- gyik beugró szögletébe. Egy kis korommal hasonlóvá tették a falat a többivel. Ez alatt a város felett mind több ágyúlövedék, akna röpdösött. A Nyitra innenső partján beásott németek nehézgéppuskáinak a ropogása színezte az aknák becsapódása okozta robbanásokat. És ez tartott egy álló hétig. A várost elhagyták a hivatalok, a rendőrség; de legelőbb a karszalagos, nyilas pártszolgálatosok. A város lakói ezt a helyzetet lassan megszokták, és volt olyan is, aki azt mondta: „Most a legjobb. Elmentek a »barnák«, nem jöttek be a »vörösök« - teljes a szabadság! Nem parancsolgat senki. Nincsenek falragaszok se. Kívül zenebona - belül nyugalom!” Egyesek a nagy szabadságot úgy értelmezték, hogy feltörtek egy élelmiszerüzletet, amelynek a tulajdonosa elmenekült a nyilasokkal. Mások meg segítettek a katonai alakulatoknak dohányt vételezni a dohánygyárból. Aztán, ahogy kigurult az utolsó katonai teherautó a gyár kapuján, maguk is vételezni kezdték a dohányt, nem is kicsiben. „Egy bála az enyém, egy bála a tiéd” - alapon. Ki szánkón húzta, ki kiskocsin, ki meg csak úgy görgette maga előtt: haza! A trafikok zárva, füstölni meg kell! Az aknatűz alatt is jártak-keltek az emberek, mint máskor. Kitanulták, az utca melyik oldalán van „szélámyékban”, hova nem pottyan a robbanó „tojás”. Azok a suhan- cok, akik az ősszel még „kukoricabajuszból” font szivart pöfékeltek a tarlón, most igazi leveles dohányból sodort „kubaszivart” szívtak.
