Irodalmi Szemle, 2005
2005/11 - MARGÓ - Cséplő Ferenc: Egy kerékpáros őrvezető viszontagságai (emlékek)
MARGÓ a tüzes menyecske, hogy elfeledkezett a sajátjáról. Kár, mert ha legalább egyszer vagy kétszer hazanézett volna, nem lett volna az elmaradása olyan kirívó. A pótkereten Kecskésné panasza felkeltette a gyanút, hogy valami nincs rendben a társaság körül. Még aznap motorkerékpáros küldöncöt küldtek utánuk azzal, hogy azonnal induljanak haza a kocsival együtt! Otthon van éppen Gyulaffy századosuk, majd vele mennek sürgősen a csapattestükhöz, ő tudja, hová. Nagyon lelombozódott a csoport. Szidták Kecskést Júliájával együtt, hogy miattuk vége lett a „gyöngyéletüknek”. A kocsit már elővigyázatból elrejtették a nyugati külváros egyik üres pajtájában, hiszen az oroszok már majdnem a körutaknál voltak. Már arra készültek, hogy civilbe öltöznek és bevárják az oroszokat. Most ezeknek az elképzeléseknek befellegzett. Kihúzták a megreperált öreg Gordot a pajtából és indulás visz- sza: haza. Már csak pár nap volt karácsony előtt. Sötét este értek haza, és a századorvosukkal az élen, szabályosan jelentkeztek századosuknak a lakásán. Az mindjárt másnap indult volna a csapatukhoz, de a végén hagyta magát rábeszélni, hogy a karácsonyt még töltsék otthon a családdal. Közben ugyanis megtudták, hogy alakulatukat, a 7. kerékpáros századot közben nyugatra: Ausztriába irányították.- Rendben - banda! Felesleges minden további duma! Karácsony utáni napon, reggel hatkor itt lesztek mindannyian a kocsival. Tibi - írd ki nekik az eltávozást - szólt oda az írnoknak. Most pedig tűnés, csavargó banda! Boldog ünnepeket kívántak „boldogan” a parancsnokuknak és szedték a lábukat, ahogy csak tudták. * * * Ünnepek előtt a család bejött faluról, mert egyrészt a tél beálltával megszűntek a bombázások; másrészt viszont a Garam felől már ágyúzás hallatszott és estelente vörösen villogott a keleti ég alja. így a család viszonylagos „városi” kényelemben tölthette együtt a karácsonyi ünnepeket. Már amilyeneket a háború negyedik évében egy kibombázott városban tartani lehetett. Még jó, hogy a falusi rokonoktól kaptak egy kis „hazait” is, amivel pótolhatták a jegyre kapott adagokat. Az ünnepek alatt kikönyörögték - nem esett nagyon a nehezükre - még a szilvesztert és az új év első napját is. A végleges indulás ideje így 1945. január másodikára esett. Gyülekező reggel ötkor, még sötétben! Mester Károly kerékpáros őrvezetőnek a búcsúzkodása kicsit elhúzódott. Nem bírt elszakadni kedveseitől: a feleségétől és három apró gyermekétől. A gyülekezőhelyre a megbeszélt idő után tíz perccel később ért. Az öreg Fordnak már csak az olajos nyomát látta a hóban. Értetlenül állt és gondolkodott: idáig mindig késtek az indulással, mert nehezen jött össze a csoport. Most, hogy-hogy olyan sürgős lett a százados úrnak az indulás? Csak nem újabb híreket tudott meg? Talán már túl közeljárnak az oroszok? Amíg így morfondírozott, további három társuk érkezett oda: Lábas, Jankó meg Kovács. Azok is úgy gondolkodtak, mint ő. No, de most mit csináljanak? A „haditanács” rövid volt és végleges. Hová menjenek? Kelet felöl jön a muszka. Nyugatra az út kifelé vezet a hazából, mégpedig a „nemzetmentő” Szálasi parancsára. Hát-nem! Sehová! Mindenki úgy tudja a környezetükben, és a keretnél is, hogy mindannyian elindultak Gyulaffy száza
