Irodalmi Szemle, 2005
2005/11 - MARGÓ - Cséplő Ferenc: Egy kerékpáros őrvezető viszontagságai (emlékek)
MARGÓ- támadt Féderes pártszolgálatos úr az ágyon üldögélőre. Az viszont nem nagyon ijedt meg a fenyegető hangra. Kihúzta a székre akasztott kabátjából az igazoló papírjait. Féderes fitymálva forgatta a papírokat, csak amikor meglátta az üzemi pártszolgálat felmentő levelét, rajta a nagy rövid nyilaskeresztes pecséttel, emelte sapkájához a kezét:- Rendben van, elteheti — adta vissza a papírokat. Urak, mehetünk tovább.- Tessék erre. Ez a háló, de kérem az urakat, lehetőleg halkan járjanak, mert a kicsik még alszanak. A kis csapat bevonult a szobába. A villany sárgán világított. Az egyik ágy - az asszonyé - szétdobva, ahogy kiugrott belőle a csöngetésre. Mellette a másik ágy tüntetőén vetetlen, hiszen az ura most valahol a lövészárokban nyomorog, ha él. A gyerekágyban a két kis lurkó: Sanyika, a majdnem hat éves legényke, és a négyéves Öcsike. Az ágyacska melletti gyermekkocsiban az alig pár napos Marika szuszogott. Ezt a családi idillt látva mintha kicsit megemberelték volna magukat a zord ellenőrök. Átmentek a nappaliba. Itt látszott, hogy nem bújhatott el senki. Egyrészt alig volt benne bútor. Nem is fűtötték. Az ablakok keménypapírral voltak „beüvegezve”, mert az üveget kiverte belőlük az októberi bombázás. Ebből a szobából nyílt a műhely ajtaja - a valamikori üzlethelyiségbe. Az asszony hiába kattintottá föl a villanyt - az nem világított.- No, no — mi az kérem? — kezdett volna pattogni Féderes, megijedve, hogy valamilyen csapdába viszik.- Semmi, semmi! Biztosan a körte égett ki. Pillanat, hozom a „batrit”, tüsténkedett az asszony. Pár pillanat múlva hozta is a villanylámpát. Körbevilágította a helyiséget. Mozgást ugyan nem láttak a gyanakvó hősök, de azért ki tudja? Inkább iparkodtak kifelé:- További itt már nincs? - kérdezte Féderes, és a nemleges válaszra már iparkodott is kifelé az udvarra. He * * Évek múltak el azóta, hogy bevonult, vagy csak háromnegyed éve annak, hogy SAS-behívót kapott. Nyár volt, amikor a Főtéren fölsorakozott a Legfelsőbb Hadúr jelenlétében a kerékpárosok alakulata. Hallgatta a többivel a bátorítást: hősiesen védjék a Kárpátok vonulatát, mert azzal a hazát és családjukat is védik. Október elején már nagy erőkkel támadott az orosz a Kárpátok keleti oldalán. O ugyan a törzsnél volt, kicsit hátrább, a műhelykocsival, de a nagy támadásokkor őket is, de még a szakácsokat is, kidobták a lövészárkokba. Amikor a sziklákat rengető ordításokat: az „úrrá, urrákot” hallotta, úgy megborzongott a háta, mint most, hogy a kutatók neszeit hallgatja. Megváltás volt számára, amikor az egyik ilyen támadás előtt hívatták a századparancsnokságra.- No, Mester, te nyilván burokban születtél, az anyád keservét - fogadta a jelentkezését Hídvéghy főhadnagy. Itt az értesítés az ezredtől. Mester őrvezető bátyját Váriban október hetedikén kibombázták.Tíz nap eltávozást engedélyezek neki. Füzessy őrnagy. „Nesze az eltávozás, te fómázlista! Még az a nyűves angolszász bomba is az ilyen lógós rokonságába csap bele. Méghogy kibombázták! Azok a marhák az ezrednél meg eltávozást adnak ezért ennek! Annak a Füzessynek a talpát - hogy mást ne mondjak -, is megcsókolhatod, te vitéz tökmagrágcsáló. Most mész haza, amikor még a szakácsokat, pucérokat is a tűzvonalba akaijuk dobni? Az anyád! No, vidd a nyíltparancsot amíg meg nem
