Irodalmi Szemle, 2005
2005/11 - KÖSZÖNTJÜK A 75 ÉVES TÖRÖK ELEMÉRT - Duba Gyula: „Töprengései mélyén önmaga gyötrődése áll...” (esszé)
„Töprengései mélyén önmaga gyötrődése áll...” Amikor első kötetével jelentkezett - Fényért perelek, 1968 -, szerkesztője írja könyve fülszövegében: „Van ebben a költészetben valami elemi természetesség és felszabad u 1 tság, bár a költő szorongása és szkepticizmusa is ott bujkál a képekben és metaforákban.” Az észrevétel pontos és lényeges, azt jelenti, hogy Törököt megfogta a Bodrogköz lelkisége, a végek hangulata, a szülőföld mítosza, a természet elemisége és a társtalanság érzete, a magány. Az egyedüllét nem mindennapi, fizikai módon, hiszen naponta gyerekszemek tekintete kíséri, hanem szellemi értelemben, mintegy „egzisztenciális” szinten. Hol van már a kezdeti eredetieskedés s az ugyanakkor valamiféle virtuális közösség jelenléte! Naponta a gyerekszemek és hangok, szülői figyelem irányul rá, a falu tekintete, a vidék kollegiális élettere veszi körül, szellemileg azonban- magány! Verseiből tudomást szerzünk Kopasz Gyuláról, kőművesmesteréről, a Csutka-partiról, szüleiről és a horgászásról, a parasztokról és a tájról, mindenekelőtt a legendás Ticéről. Töprengései mélyén azonban önmaga gyötrődése áll, s ez a gyötrődés adottsága és metafizikus vonása lesz, talán célja sincs, csak kiterjedése, alighanem nemzedéki vonás! Töprengés a múlton, a történelmi sors felett, önmaga helyzetén, gondjain, magát keresve. Lírája közelről sem kiforrott, ám a kezdetekhez képest szinte csodaszerűen más és hatásos, közelről sem pontos még, de mélységeket sejtető! Nem törekszik formai kezdeményekre, bár gyakran s talán ösztönösen meglepően eredeti képeket és érzékletes metaforákat teremt, egykori indulatos szenvedélye önemész- tővé jámborodik benne valahol. Inkább kérdez s választ ritkán talál. Életérzésévé avatja a bizonytalanságot és a kételyt. Meg néha a szorongást. Hol van már az egykori kísérletek irreális tombolása, hová tűnt a hit és a bizonyosság?! Már csak a szülőföld nyugtat meg, bár új hitet - egyelőre - nem ad. De ahhoz a minőséghez, amely meggyőződésévé, szinte rögeszmévé nő benne, amit a bodrogközi táj lelkületének nevezhetnénk, hozzásegíti őt. Helyzeti adottsága lesz a vidéki lét, a fővárosi tudat és központi szemlélet számára távoli tartomány, alig ismert s számon alig tartott létforma. Amelynek azonban megvan, s életközelsége folytán tisztábban és hitelesebben: a mitológiája. Mintha ennek igaza nyomába eredt volna a költő. Vidéken élő íróink általában a központ felé tekintenek, irodalmi tápanyagaikat távoli központok, fővárosi berkek sugallják számukra, kevésbé kortyolják közvetlen környezetükből az irodalmi fejlődés tápanyagait, stílusban és valóságszemléletben szellemi mozgalmakhoz igazodnak. Török Elemér más utat jár, így önmaga maradt! Talán nem is tudott volna mást tenni, saját útját járó alkat, önmagára hagyott! Igazgatóskodásakor, Abarán jártamban nála szálltam meg éjszakára. Éjfélig beszélgettünk, poharaztunk, reggel későn ébredtem. Hűvös ősz volt, s álmos szemmel, nehezen ébredezve látom őt, mint egy jelenést! Hajnalban kelt és kiment a Ticéhez horgait megnézni s éppen hazaért. Nagy, kamyi csukát hozott, jobbjában lógatva magasra emelte és mosolygott rám, háromkilós csuka lehetett, ismerős kamaszkoromból. Elemér kalapban, bajuszosan, volt benne valami elemi és mitikus, szinte ősziesen emberi, már-már ősemberi, s ezt nem csak kába tudatom sugallta akkor, később is így emlékeztem rá. S arra kellett gondolnom, hogy magam is így éltem valamikor, egyszerűen és természetesen, s most egészen másképp élek, s hogy az irodalom, irodalmunk elszántan igyekszik valahová előre, a jövőbe, míg múltja ködbe vész és gyökerei elszakadoz
