Irodalmi Szemle, 2005

2005/11 - Bárczi Zsófia: Mécs László költészetesztétikája és a katolikus irodalom (tanulmány)

Mécs László költészetesztétikája és a katolikus irodalom

Az általa támadott formacentrikus, dekadens, életidegen vers tiszta példájának Babits Mihály költeményeit találta. Babits személye, költészete a húszas évektől a hatvanas évek végéig visszatérő témája Mécs László leveleinek. „Nekem nem gyermekjáték a költészet, nem Babits-féle formatornászat, mely lehet oly zseniális, hogy a csillagok nappal kijönnek tőle, de olvasd el egy szenvedőnek és azt fogja mondani: - Adjon egy pohár vizet és ne görögtüzet, mert szomjan döglöm.”- írta Simándy Pálnak Hajnali harangszó című verse Tűz-beli megjelenése után.63 Úgy tűnik, az idő előrehaladtával a Nyugatot egyre inkább Babitscsal azonosította, valószínűleg ezzel is magyarázható, hogy a nyugatos költészetet teljesen homogén, egyetlen paradigma felől értelmezhető jelenségként látta, s nem figyelt fel a lap hasábjain uralkodó szólamgazdagságra.

Ugyancsak negatívan befolyásolta Mécsnek a józan vélemény megalkotására való, a húszas évek elején még meglevő képességét, hogy a szaporodó, rendkívül időigényes előadói körutak s növekvő népszerűsége okán egyre inkább elszakadt a valóságtól. Az egyetemről kikerülve még rendszeresen olvasott, jegyzetelt, nemcsak a napi sajtót, hanem az irodalmi lapokat is figyelemmel követte. Az idő előrehaladtával azonban egyre inkább bezárkózott saját költészetébe, a harmincas években már egyáltalán nem figyelt az irodalmi történésekre, olyannyira, hogy jobbára a saját köteteire vonatkozó kritikákat is csak hallomásból ismerte, s véleménye kialakításában mendemondákra, pletykákra, ismerősei meglátásaira hagyatkozott.64 Babitscsal szembeni ellenérzése például valószínűleg Móricz egy elejtett megjegyzésén alapult, aki - írja egyik visszaemlékezésében Mécs - elmesélte a költőnek, hogy Babits Mihály egyszer egy Mécs Lászlót dicsérő cikk elolvasása után elájult.65 Ezt a történetet Mécs leveleiben többször is felidézte. Ugyancsak Babits munkálkodását látta az első, róla a Nyugatban megjelent negatív kritika, Kárpáti Aurél írása mögött.66 Mivel a Nyugat-beli kritikákat a személyes rosszindulat megnyilvánulásainak tekintette, elsiklott Illyés és Kárpáti Aurél a- zon megállapításai felett is, melyek valóban találóak voltak költészetére.

Mécs számára az irodalmi mércét a csak fenntartásokkal elismert Nyugat mellett az Élet című lap jelentette, melyet a Nyugattal szembenállóként mutatott be „becsületes kritikája”, „dekadencia elleni küzdelme” s a lapban megnyilvánuló „tiszta iro- dalmiság igénye” miatt.67 Harmadikként a Nyugat és az Élet mellé Kassák lapját, a Mát (illetve a Tettet) emelte ki futurista (!), „komoly ambíciójú lapként” a kortárs magyar lírát elemző értekezésében, hozzáfűzte azonban, hogy „Kassák nagy talentuma mellett alig akadt nagyobb tehetsége a lírikusok között, pedig a lírán volt a súlypontja.”68

Saját költészetfelfogását Mécs a legrészletesebben a fentiekben is említett 1921-es értekezésben, A líra legújabb fejlődése külföldön és nálunk című, öt részben közzétett írásában fejtette ki. Bár időrendben s csoportosulások szerint próbálta áttekinteni a magyar irodalomban jelenlevő tendenciákat, a szöveg lényegében három o- lyan központi kérdés köré szerveződik, mely élete végéig visszatér önelemző írásaiban:

1) a l’art pour l’art művészet tagadása (ezzel függ össze a dekadencia s a dekadencia fellegvárának tekintett Nyugat költészetének elvetése),

2) a részvét gesztusának tematizálása a szövegben (az avantgárd irányzatokkal is ezért szinpatizál),

3) a vers igehirdetésként való értelmezése (ami lehetővé tette, hogy a húszas é