Irodalmi Szemle, 2005
2005/11 - Bárczi Zsófia: Mécs László költészetesztétikája és a katolikus irodalom (tanulmány)
Mécs László költészetesztétikája és a katolikus irodalom MÉCS LÁSZLÓ KÖLTÉSZETESZTÉTIKÁJA Mécs László saját költészetesztétikáját sosem fejtette ki értekező jellegű műben. A vele készített interjúk, riportok, ars poetica-szerű versei, az általa írt levelek és könyv- recenziók alapján azonban pontosan kirajzolódik költészetfelfogása s annak változásai. Mécs irodalmi publicisztikával 1921-től volt jelen a szlovenszkói lapokban. A húszas évek elején rendszeresen bedolgozott az Esti Újságba, illetve annak mellékletébe, Az Esti Újság Vasárnapjába, a Kassai Naplóba és a Prágai Magyar Hírlapba (ide inkább csak verseit küldte be, bár megjelent tőle színház- és könyvkritika is). Később a Magyar Minerva, majd a Magyar írás munkatársai között találjuk. Következetlensége azonban már ekkor megnyilvánult: publicisztikájában - Fábry Zoltánnal, Győry Dezsővel, Szalatnai Rezsővel összhangban - a nívótlan, plágiumjellegű, konzervatív szemléletű irodalom ellen lép fel, versei viszont 1924-től már a dilettánsok orgánumának tartott Új Aurorában is megjelennek, első szereplése a Toldy Körben pedig szintén 1924-re esik.52 írásai nyomán több vita is fellobban - a Hajnali harangszót kritizáló s bírálatával a szlovenszkói írók egy részét heves válaszreakciókra késztető53 Szász Károly-fé- le54 csak az egyik a sorban -, irodalomszemléletének formálódása szempontjából ezek közül a Kassai Napló - Kassai Újság közötti összeütközés a leglényegesebb. Merényi Gyulával, Tamás Lajossal, Keller Imrével Mécs a dilettantizmus ellen fellépve bonyolódott sajtóvitába (utóbbinak - álnéven megjelentetett regénye, A meyerlingi tragédia kapcsán - felszínes témaválasztását, a saját korának válóságától való távolmaradását vetette szemére). A vita kezdetét Mécs László Szmrecsányi Anna könyvéről írott cikke jelentette, melyben (a szerző nevének említése nélkül) Merényi verskötetének (Rosa Mystica) egyik ciklusát, a Mylitta szerelmét hozta fel példának a dekadenciára, s a szövegkörnyezetből az is kitűnik, hogy az „egy fiatal, különben igen tehetséges költő”- ként emlegetett pályatársát nemcsak dekadenciával, hanem epigonizmussal is vádolta.55 Erre a támadásként megélt néhány soros bírálatra Merényi Gyula éles, személyeskedő hangú írásban reagált (Mécset többek között „kövér plébánosnak”, illetve „bron- tosaurus nagykaposiensisnek” nevezte)56. Két hét múlva Mécs László válaszolt a költőnek, nem kevésbé éles hangon. A személyeskedés mellett azonban ismételten felmerült néhány elvi kérdés is. Mécs kifejtette, hogy egy irodalmi művet aszerint tart színvonalasnak, lehoznák-e a fővárosi (budapesti) lapok vagy sem.57 A budapesti lapok közül kettőt tekintett mérvadónak, a Nyugatot és az Életet. Az általuk képviselt színvonallal összevetve marasztalta el s nevezte „végtelenül gyönge lapnak” a szlovenszkói Új Életetet, Tavaszt, Modern Szemlét, hiányolva hasábjaikról a tehetséges írókat.58 Hogy az íróság ismérvének nem pusztán az időszakonkénti publikálást tartotta, arra a Merényi-kötet kapcsán megfogalmazott kérdései is utalnak: „És kérdezhetném Uraim, ki is tulajdonképpen ez a Merényi, hogy így ír magáról? Hova dolgozott a Kassai Újságon kívül? Átesett-e a kritika kereszttüzén egyetlen kötete? Jelentett-e valami örömet, büszkeséget, lelki mannát újságíró barátain kívül másnak is?”59 A cikkben újra visszatért a dekadencia kérdésére, s mint már lejárt, „a mai szenvedő” embernek semmit sem adó irányzatot vetette el. Az egyébként - főként erős kritikája miatt -
