Irodalmi Szemle, 2005
2005/11 - Csehy Zoltán versei (A Hart Crane-kagyló kiemelése, Feljárat a Berryman-tanszékre, Én, Liszti László, A perzsa freskófestő)
Csehy Zoltán versei életrajzom bármely fejezetét, s akár kereszt tövébe a fekete kakast én, ássátok bele életeiteket az enyém sírjába, s ha kísértetek bennem, az öt érzék roppant, barokk várkastélyában, ne szégyelljetek mást, csak a gyáva alázatot. írd meg: Zrínyi voltam, a Magyar Márs költője, vele egy a legfőbb szerelemben, s túlnőttem rajta, mint akaraton a tett. Hazug, ki mást állít, s mit sem tud Jupiter rendeléseiről. A könyv térjen ki érdemeimre is, hazudjon, ha kell, az erénykatalógus akkor szép, ha teljesen hiteltelen, s mert másmilyen úgysem lehet, fogd velős rövidre, kurziváld, heréid ki, ha kell, akár a lovat. Valahogy fejezd be, írd meg, hogy lefejeztek, Bécsben, egy roppant téren, mert hamis pénzt verettem, s az első sorban sírtak szerelmeim, a gyertyákkal jöttek a bécsi kurvák, hogy megvilágosodott az ég, majd nagy, unalmas, fekete varjak lepték el, s az iszonyatos krákogásban semmi sem hallatszott. Ez így éppen elég, ne fáradj újabb ötletekkel, vagy ha mégis: mérgeztem is, s véremből, mely a pallos alatt kifolyt démonok sarjadtak, s elevenen fojtottak meg két szüzet. A, ezt úgysem hinnék el. Vagy mégis? A perzsa freskófestő Amit nem rajzolt, nincs is. Ha mégis lenne, merő csalás. Meg hát ki érné utol a görögöket! S ha mégis, itt más a szokás, s kivetnek, ha nem követed.
