Irodalmi Szemle, 2005

2005/11 - Csehy Zoltán versei (A Hart Crane-kagyló kiemelése, Feljárat a Berryman-tanszékre, Én, Liszti László, A perzsa freskófestő)

Csehy Zoltán versei

Ahogy keze végigsöpör a falon, s még a freskón innen játszik a porral, nincs annál festőibb mozdulat.

A kompozíció! Ugyan!

Attól lesz, hogy imitál, idéz, s görögsége ha kissé perzsa lesz, ártani nem árt, s ha idegenebb, teljességgel érthető.

Őt, őt festi föl, azért majd tódít picit,

kissé szebb lesz az arca, s majd diszkrét árnyalásba

rejti azt a kis forradást (mint ahogy Athénban tanulta).

Ajka ívét harmonizálja Pheidiasz módján

s a jón mesterek szerint.

Hajfürtje, fejformája, alakja marad a régi.

Vagyis a tapasztalás emlékéé.

Vagy ismerjük el, végeredményben a képzeleté.

Már nem vágyik vissza, csak olykor hiszi, hogy ott van, eladják valahol, s megveszik valakik, aztán az a szégyenletesen heves vágy, mely csak görög férfiakhoz méltó.

Kell arany, sok és több, alá cinóber s a babérhoz olívazöld meg ezüst, persze, a perzsákat elbűvöli az ilyesmi.

A ruhája legyen inkább görög.

Aztán mellkasán, az az ostoba heg (a kés nyoma),

ahol egyesül emlék s képzelet.

(A közeljövőben megjelenő kötet verseiből)