Irodalmi Szemle, 2005
2005/1 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Vendégkritika - Szilágyi Márton: Mindvégig (Barta János: Arany János és kortársai)
KÖNYVRŐL KÖNYVRE rezentatív, két kötetre rúgó kiadásnak, mint a sorozat egy korábbi, a debreceni egyetem másik nagy hatású professzorának, Bán Imrének emléket állító darabja: ez a Barta-kiadás ilyenformán nem egyszerűen a szaktudomány szűkebb közösségéhez szól, az emlékezet fönntartásának igénye éppúgy vezérli, mint az eszmény fölmutatásának szándéka. Ami a válogatást illeti: gondosan szerkesztett s igen átgondolt módon összeállított kötetekről van szó - noha láthatólag két, külön-külön is életrevaló ötlet keveredésének tagadhatatlan nyomai is felfedezhetők. A nagy ötlet, amely egy ilyen formájában soha nem volt Barta-kötetet jelent, az első kötetben valósul meg, ahol Barta Arany-tanulmányai valóban az el nem készült nagy összefoglalás ívét rajzolják ki; ehhez képest a második kötet már inkább egy „best of’jellegű újraközlést jelent Barta egyéb, a XIX. század második felének magyar irodalmával foglalkozó tanulmányaiból. Míg ez előző szándék lehetővé teszi az Arannyal kapcsolatos, ilyen formában új felfogás megismerését, addig a másik inkább csak az újbóli közzététel szándékát mutatja - egyébként nem indokolatlanul, hiszen Barta János Keménnyel, Vajdával, Jókaival és Széchenyivel foglalkozó tanulmányai is méltóak egy újbóli publikálásra. Ha ez utóbbi szándékot kívánjuk mérlegre tenni, akkor azt mondhatjuk, Imre László jó érzékkel válogatott; a Madách-tanulmányok kimaradásának pedig kellőképpen okát adja az utószóban, hiszen ezeket az írásokat külön kötetben a közelmúltban publikálta a Mundus Egyetemi Kiadó. Ám taián tanulságosabb a két kötet gerincének tekinthető Arany-kép változásainak szentelni nagyobb figyelmet - s ezen a ponton már igencsak sajnálatos, hogy a sajtó alá rendezés, kimondatlanul, bár a tényt nem elkendőzve, túlságosan nagy mértékben igazodott Barta saját egykori mércéjéhez, azaz kizárólag Barta saját köteteiben már megjelent tanulmányaiból válogatott. Most ugyanis lehetőség - talán soha vissza nem térő lehetőség - kínálkozott volna arra, hogy egységben lássuk Arany körül kifejtett munkásságát, amely bizony szélesebb körű volt annál, amit ő annak idején komoly igényességgel kötetbe rendezett. Kár, hogy a kötetbe nem került be az Aranyadalékok című cikk (Irodalomtörténet, 1959. 65-67.), egy másik, kicsit későbbi komparatisztikai dolgozat (Magyar és német realizmus Arany János korában. Irodalomtörténeti Közlemények, 1967, 615-621.) vagy éppen A Petőfi-élmény Arany János irodalomszemléletében (in Petőfi-mozaik, szerk. Paál Rózsa, Wéber Antal. Bp., 1972, 44-70.) című nagy tanulmány meg akár néhány recenzió, mint például a Keresztury Dezső 1938-as könyvéről szóló (Protestáns Szemle, 1938, 87-90.) és a Hermann István monográfiájával számot vető (It., 1957, 493-504.). Az Arannyal kapcsolatos megnyilatkozások folyamatszerű olvasása igazán egy ilyen kiadói koncepció hiánytalanabb megvalósulása esetén lenne lehetséges - még ha ezáltal a tisztán minőségelvű válogatás csorbát szenvedne is (Imre László beszél arról ugyanis az utószóban, hogy az Arany-tanulmányok „legjavának” összegyűjtése volt a cél). A teljesebb merítés esetén nemcsak Barta irodalomértelmezői alkata állna jóval világosabb kontúrokkal előttünk, hanem el lehetne oszlatni egy Bartával
