Irodalmi Szemle, 2004
2004/10 - KÖSZÖNTJÜK A HETVENÉVES POMOGÁTS BÉLÁT - Fónod Zoltán: ...a forrongások korát éljük... (beszélgetés)
„... a forrongások korát éljük...” s a rendszerváltozást követve megnyílt előttem a politikai pálya lehetősége is: 1989 végén a Magyar Demokrata Fórum képviselőnek jelölt. Nagyon hamar rá kellett jönnöm, hogy a politikusi státus: ennek szüntelen taktikázást és megalkuvást kívánó fegyelme nem való nekem. így azután az irodalmi és a kulturális életben vállaltam szerepet: 1992-ben megválasztottak Lőrineze Lajos utódjaként az Anyanyelvi Konferencia (akkor választott nevén: a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága) elnökének, azóta két alkalommal is újraválasztottak, 1995-ben a Magyar írószövetség elnökének, ezt a tisztséget két cikluson keresztül viseltem, 2002-ben pedig felkértek az Illyés Közalapítvány elnökének. Sohasem magam kerestem ezeket a tisztségeket, legutóbb is a kisebbségi magyarság képviselői, olyanok, mint Markó Béla, Sütő András, Tőkés László, Dobos László vettek rá arra, hogy vállaljam az Illyés Közalapítvány elnökségét. A bizalom valóban felvértez, mert persze időnként akadnak támadóim is, olyanok, akiknek írószövetségi elnökként nem szereztem Kossuth-díjat vagy az Illyés Közalapítvány elnökeként nem tudtam pár millió forintot a zsebébe dugni. Időnként nagyon elegem van a magyar közéletből, hiszen az utóbbi tíz esztendőben annyi ostobaságot és aljasságot kellett tapasztalnom, hogy időről-időre megkísért a teljes visszavonulás gondolata. Gyakran kell fegyelmeznem magam, ehhez az ad erőt, hogy a közéleti tisztségeket nem karrierlehetőségnek, hanem szolgálatnak tekintem. Időnként dicsekszem azzal, hogy a magyar közélet legtöbb szereplőjével ellentétben én inkább költők a tisztségeimmel együttjáró feladatokra, és nem keresek rajtuk. Másoktól eltérően én például a saját autómon járom a Kárpát-medencét, évente nagyjából negyvenezer kilométert vezetek, és eszembe se jutott, hogy valaha „szolgálati gépkocsim” legyen. • Kompromisszumot kereső alkat vagy, a sor elején azonban a „ rebellis múltad” áll. 1956 októberének magyar forradalma idején egyetemistaként vettél részt az eseményekben, s talán az sem véletlen, hogy 1959-ben internáltak. Hogyan emlékezel ezekre az évekre, tudatos vállalás volt ez, vagy egyfajta „ sodródás ” a történelmi viharban?-Nem voltam „rebellis”, csak éppen utáltam a diktatúrát, és lelkesen fogadtam az 1956-os forradalmat. Úgynevezett „középosztálybeli” családból származom, a budapesti Piarista Gimnáriumban tanultam, voltak keserves családi tapasztalataim az 1945-ös szovjet megszállás és a Rákosi-féle rémuralom körül, de nem voltam ellenálló alkat. Ötvenhat októberében viszont boldog önfeledtséggel vettem részt az egyetemi hallgatók tüntetésén, majd tevékenykedtem az Egyetemi Forradalmi Diákbizottság peremén, később a Mefesz (Magyar Egyetemisták és Főiskolások Egységes Szövetsége) vezetésében, egészen 1957 január közepéig, midőn ez a szervezet gyakorlatilag megszűnt. Nem tartoztam a forradalom vagy az ellenállás fontos szereplői és hősei közé, ennek ellenére 1959-ben letartóztattak, majd kéthavi vizsgálati fogság után, minthogy semmivel sem tudtak volna bíróság elé állítani, internáltak a tököli inter-
