Irodalmi Szemle, 2004
2004/10 - Duba Gyula: Mednyánszky (esszé)
Duba Gyula teg emléket (fiatalkoromtól is) a Szepességről frissített fel az, amit itt láttam. Ez hatványozta lépten-nyomon a benyomások élénkségét és erejét. A nagy hegyek, a hómezők, a kis alpesi tavak háborús zamattal. A festőinek ez igazán kivonata volt.” (Villach, 1916. augusztus 12.) Majd egy évvel később! „Ma pompás hangulatban voltam, reggeltől fogva régi emlékekben éltem. Egészen szepességi reminiszcenciák töltöttek el. Az olasz állásokat rajzoltam le. Vidéki hangulat, nagyszerű képtárgy, többnyire felhős és mégis napos hangulat, igazi szepességi reggel, az ellenséges srapnellek kissé háborús hangulatot keltenek.” (1917. július 8.) Mednyánszky mint hadi festő, ill. rajzoló dolgozott a harctéren sajátos alakulatban (Kunstgruppe - hadi művészcsoport). A fronthelyzetben és katonai fegyelemben is művész marad! „Tegnap erős lövöldözés volt, különösen délután. Több gránát explodált egészen közel. Este remek holdvilág (telehold), most ismét a 464. üteg helyét fogom tanulmányozni. Ott találtam eddig a legremekebb és egyszersmind a legharciasabb képtárgyakat... Érdekes a kavemaélet. Mikor este jöttek az ellenséges repülők és bombákat dobtak, az összes legénység a kavernába menekült. Igen érdekes képek voltak, gyertya vagy egy-egy füstös lámpa fényénél 8-9 óra tájban este. Éppen vacsoránál ültünk, mikor kezdődött a nagy ropogás-recsegés...” (1917. október 2.) Mitha képtelen lenne félni, talán mert magára nem gondol, mintha csak a képtárgyak kötnék le a figyelmét. Genthon István írja róla: „A háború sem egyéb festői motívumnál, legalább is annak, kinek minden érzékszerve a szemébe összpontosult s már nem is tudott egyébről, csak színekről és formákról.” Hozzá kell tennem, hogy a háború kezdetén önként jelentkezett frontszolgálatra, de harcolni nem engedték, nem volt rá alkalmas. Lelkületét ismerve, mégse várjunk tőle csataképeket, ütközetek poklát és hősiességet, jószerével még vért sem, hiszen a piros színt nem kedveli. Ahogy a millennium emelkedett hangulatában és történelmi pátosza légkörében sem festett a dicső múltból jeleneteket - bár tudjuk, a Feszty-körképhez természeti elemeket érintő tanácsokkal szolgált, s festett is sem a magyar népéletből színes zsánerképeket, amely valóság akkor és később festőnemzedékeket ihletett! A háború számára a természet része és az emberi lét mélypontja, cselekvő részesei vagy inkább elszenvedői egyszerű emberek. Frontélményeit megjelenítő képein az esélytelenné váló életről való látomásai jelennek meg. A háború emberi és festői probléma, az ember megalázása és szenvedése kerül előtérbe, az egyetemes emberiesség alkonya. Nem annyira a vér, a halál ideje, sokkal inkább az elembertelenedésé. A mezőn fekvő elesett sem vértócsában fekszik, kietlen szürkeségben kallódó tárgyként hever, a végső tehetetlenségbe zuhant test döbbenetes nyugalmát mutatja. A dermedt havas tájban a hóban elhagyottan gyötrődő harcosok feküsznek, máshol a fagyos ködben lehorgasztott fejű hadifoglyok állnak csapatban. A katonatábor képe sem erőt sugall, hanem valami esetlegességet, a nehéz sors kilátástalan szürkeségét. A vonuló trénoszlop mintegy a semmibe, a végzet elébe húzó szekerek monotóniája. A lövészárok képe a nehéz várakozás csendjét, a tüzelőállásban lévő ágyuk a megmerevedett, súlyos nyugta
