Irodalmi Szemle, 2004
2004/10 - Duba Gyula: Mednyánszky (esszé)
Mednyánszky (szadizmus). Ez a legélesebb kifejezése a kéjvágynak. Gyűlölettel, de még inkább gyűlölet nélkül tipikus... A fizikai szenvedés eltorzulással jár. A lelki szenvedés ne- mesítőleg hat. A harag többnyire eltorzít. De van nemes harag is, ez imponál. Van csak hangulat különféle fokozatban...” (1917. február 10.) A lélektani megfigyelések mögött érezzük a művészt, aki arcot, indulatot, szenvedélyt fest meg, a látványt elemzi. Nemcsak színekben lát, hanem hangulatokban (érzésekben) is szemlélődik, s gyakran - mint többnyire alakos képein, de a tájképeken is - fogalmakat fest, mint szürkület, tavaszi táj, leskelődés, ágrólszakadtság, hóolvadás, végtelen... Böl- cselkedő gondolkodásában bőven találunk keleti buddhista elemeket (pl. inkarná- ció), ezt a fajta miszticizmust és nyugalmas szemlélődési hajlamot vállalja írásaiban, ahogy a szkeptikus, passzív bölcselkedést is. S emellett... igen, a homoszexuális árnyat is, melyet Másságnak nevez, és amely esetében - szerintünk - inkább férfikapcsolatokat kereső vágy, érzésbeli és morális sajátosság, mint biológiai-nemi szenvedély. Thomas Mann esetében az ilyen kötődést homoerotikus barátságnak nevezik. Mednyánszky így vall erről: „Az első ember (paraszt), aki azután feltűnt nekem, egy szép magurai ember volt. Ezáltal megnyílt előttem azon demokratikus hajlamok sorozata, melyet én elvből eredetinek hittem, s amely inkább fiziológiai különösségen alapult... a Démosszal órákig tudok mulatni s az érzés oly tökéletes biztosan vezet. A társalgásban is egész határozottan kitűnik ezen irány. A középműveltségű emberrel nem, mert gondolatai nem érdekelnek, érzése pedig tökéletesen hideg marad. A művelt emberrel azután eszmecsere, mely élvezetes, úgy mint élvezetes a tisztán érzésre bezírozott társalgás a Démosszal.” (1895. december 14.) 5 Bonyolult, rendhagyónak is mondható vonásokból áll Mednyánszky művészi ereje, lelkületének összetétele. Jut hely benne született adottságainak és a táj sugallatának, felvállalt gondolati iránynak és ösztönösségnek, állandó tisztaságra való törekvésnek és valamiféle alaktalan bűntudatnak, művészi tárgyilagosságnak és emberi részvétnek. Művészetének ember- és természetközpontúsága élete utolsó szakaszában, alkotómunkája delelőjén összegeződik az első világháború frontjain. Ezt megelőzően Naplója már jelzi festői-gondolati beérését. „A művészet, úgy mint a költészet, profetikus. A modem művészetnek új elemekre van szüksége, mely által mélyebbé és jelentősebbé válik. A művészet célja nem csupán mulattatni, ez léha, materialista blazírtság. Minden szándékosság megköt, ez igaz, de minden szándékosság nélkül is van logika egy logikus művészi egyéniség alkotásaiban.” (1909). „Eddigi művészi törekvéseimben csupán az érzés, hogy úgy mondjam, a véletlen vezetett. Amit künn a természetben láttam, belső, önálló folyamatokat indított meg... Április utolsó napjai és május eleje, amelyeket Beckón töltöttem, hoztak először öntudatosságot művészi gondolkodásomban. A művészet ugyan az objektív természetből merítve, de csak a szubjektív egyéni látással kezdődik.” (1916. május, vasárnap) S amikor kikerül a frontra, visszaint neki az egykori táj! „Renge
