Irodalmi Szemle, 2004
2004/10 - Duba Gyula: Mednyánszky (esszé)
Duba Gyula volt miből, a víz befolyt, végig a falakon. Itt festett, itt lakott, a földön hálva, fázva. A rongyszedőkkel a szegények konyhájára járt enni.” Kézenfekvő lehetne feltenni a kérdést, milyen „bűntudat” élhetett benne, miért akarta barátait - idéztük már - „egyszer majd megbosszulni?” Miféle „vezek- lő” vonása ez, talán származásával szemben? Aligha. Inkább alkati vonása, jellemkérdés! De művészetével mindenképp összefügg. Könnyű lenne azt mondani, bohémtermészet, de helytelen, mert mélyebb annál. Annak a morális-filozófiai eszmerendszernek a következménye, melyet él. Innen az élet mélyét járó alázata, az elesettek megértése, nyugtalan csavargásai, rendezetlen élete. Ez viszi őt olyan - természeti és kallódó - emberek közé, akiknek világában megérezheti a „határtalan horizontokat”. Ebben a tenyészetszerű és szerencsétlen embervadonban leli meg lelki rokonait, akikkel kapcsolatban, ám magáról (is) szólva írja Naplójában: „Bujdosunk a földi téreken.” Kurdi Bálint katonával Bécsben találkozik - 1881- ben -, később „Nyúlinak”, fiának nevezte őt, és életre szóló barátságot kötött vele. Megismerkedett a szüleivel, részt vett a lakodalmán és egész életében anyagiakkal segítette, s annak halála után élete végéig emlékezett rá. De az a társaság is jellemző rá, amelyet bizalmasan „Akváriumnak” hívott. Elén „Karcsival” (Bettelheim Károly tönkrement kereskedő), csupa léhűtő és kallódó alak, élősdi felelőtlen társaság, Mednyánszky pénzzel és jó szívvel segíti őket, bizonyára szánalomból! Másrészt a saját mulattatására is, mert jól érzi magát közöttük. Talán a hangulatra és élethelyzetekre, tapasztalatként és témaként is szüksége volt művészetének. Ekkor már szerződése van a Wolfner Kiadóval, hogy anyagi helyzetét rendezze. Wolfnerék látatlanban megvették minden képét, s ellenszolgáltatásként rendezték gondjait és ellátták őt előleggel. Munkájához így némi nyugalmat nyert. Érdemes Naplójából idézni, mint kötött ismeretségeket! Temesváron történt: „A Belváros mellett láttam egy igen festői embert egy katonával befelé menni, leszálltam - a villamosról -, hogy jobban lássam a dolgot, megelőztem a parkban és megszólítottam őket, adtam egy kis útravalót és visszafordultam. Egy lócán ült egy fiatalember, kissé kopott, kissé csavargós, megismerkedtünk, neve Mészáros. Egyik szeme fel volt dagadva. Elkísért a villamosig. Délután elmentem, hogy a délelőtt látott motívumot lerajzoljam, új ismerősömmel találkoztam az első hídon. Együtt mentünk, találtunk jó helyet, lerajzoltam egészen pontosan.” Látni művei közt néhány férfiaktot, nőit kevésbé, sem csendéletet. Velejéig művész, ám nem a szakmai kísérletezés, hanem az ember helye és tárgyi világa a természetben köti le figyelmét. A festés szellemi önmegvalósítás számára, egész lényét kifejező létforma. Számos bölcseleti megfigyelést, filozófiai mélységű felismerést találunk Naplójában! „A primitív érzéki szeretet (vágy) hasonló a többi primitív szenvedélyhez, csak egy kissé lágyabb, melegebb. Az önzetlen szeretet nem kíván venni, csak inkább maga-magát odaadni. A nyíló virág hatását kelti... A gyűlölet egy neme a szuggeszti- ónak. Venni, rombolni akar, összetételeiben gyakran látható együtt a félelemmel, kárörömmel, irigységgel, utálattal, lenézéssel. Az ijedtség ez, passzív kegyetlenség
