Irodalmi Szemle, 2004

2004/10 - Százdi Sztakó Zsolt: Orhosz, a vak szobrász (elbeszélés)

Százdi Sztakó Zsolt- És mégis bejutottam hozzád.- Mit csináltál volna, ha nem veszem észre, hogy itt vagy?- Csak néztelek volna. Nem mindenkinek adatik meg, hogy a mestert alko­tás közben lássa, talán még fényképeket is készíthettem volna, a lapok vették vol­na, mint a cukrot. De áruld el, miből jöttél rá, hogy van itt valaki?- A parfümödből megéreztem, hogy itt vagy.- És most kidobsz?- A kutya kint vár az ajtó előtt, és biztos, hogy megenne, ha most kimennél, így aztán maradhatsz. így történt, hogy a lány ott maradt, és Orhosz azt is megengedte neki, amit senki másnak, hogy nézze munka közben, sőt, egy idő után már nem is tudott dol­gozni, ha a lány nem volt ott. A múzsájának hívta, akinek a jelenléte ott vibrált a le­vegőben, és megtermékenyítette az ő alkotó képzeletét. Szüksége volt a lányra, de ugyanakkor szenvedett is, mert tudta, hogy egyszer el fogja veszíteni, és az végze­tes lesz számára. Most azonban még ott volt, és jelenléte inspirálta őt, még akkor is, ha semmitmondó csacskaságokról beszéltek, amelyeket csak a helyzet tett fon­tossá:- Szép a mosolyod.- Mikor láttál te engem mosolyogni?- Mindig. Egyszerűen elképzelem, hogy mosolyogsz. Nem nehéz elképzel­nem. Jobban ismerlek téged, mint te magad. Olyan a lelked, mint egy ártatlan gyer­meké. Ezért is szeretlek.- Szeretsz? Ezt még nem mondtad.- Mert a nyilvánvaló dolgokat nem kell kimondani.- De, azokat kell a leggyakrabban kimondani. Más alkalommal történt, hogy a lány figyelte Orhoszt munka közben, aki egy­szer csak abbahagyta a munkát, és a lányhoz fordult:- Nem szeretnéd kipróbálni, hogy milyen érzés vakon szobrot készíteni? Gyere ide, és hunyd be a szemed, majd én vezetem a kezed. A lány odaállt a szoborhoz, Orhosz pedig mögéje, és gyöngéden vezette a kezét. Eleinte élvezte a helyzetet, hogy egy új világot fedezett fel, ami eddig rejt­ve maradt előtte. Boldog volt, aminek halk sikkantásokkal adott kifejezést. Egyszer csak ellökte Orhosz kezét és eldobta a vésőt:- Mi az, mi történt? A lány felzokogott:- Csak pár percig volt csukva a szemem, de pánikba estem és muszáj volt kinyitni. Képtelen lennék vakon élni. A felkelő nap sugarai kellemesen melengették az arcát, és a kert fáin a ma­darak fáradhatatlanul koncerteztek, és csivitelésükben egy kellően kifinomult fül a- kár egy Mozart-szimfónia dallamait is felfedezhette. Orhosz hátradőlt a nádszéken,

Next

/
Thumbnails
Contents