Irodalmi Szemle, 2004
2004/10 - Százdi Sztakó Zsolt: Orhosz, a vak szobrász (elbeszélés)
Orhosz, a vak szobrász Időnként abbahagyta a munkát, és végigsimított a félig kész szobron, hogy érezze az ujjaiban az anyagot, és ellenőrizze a munkát, amit eddig végzett. Hirtelen megérezte, hogy nincs egyedül, a levegőbe saját verítéke szagával a finom női parfüm illata vegyült. Halk szuszogást is hallott, mint amikor valaki hosszabb séta után szaporábban szedi a levegőt:- Ki vagy? Semmi válasz, csak a légzés lesz szaporább. Elindul a hang irányában, újabb kérdés, amire egy gyönge sóhaj a válasz:- Ki vagy?- A főiskoláról jöttem, szobrászatot tanulok, és egy kiállításon voltam, ahol két szobrodat is láttam. Öregebbnek gondoltalak.- És most csalódtál? A lány nem válaszolt, hanem pár lépést tett Orhosz felé:- Te valóban vak vagy?- Mutassam meg a leleteimet? A válasz kicsit élesebbre sikerült, mint szerette volna, amit a másik is észrevett:- Bocsáss meg, nem szerettem volna tapintatlan lenni. Csak tudod, hihetetlen, hogy valaki, aki nem lát, alkotta azokat a szobrokat.- És azt ki mondta, hogy nem látok? Vak vagyok, de azért éppúgy látok, mint te vagy más. A lány nem válaszolt rögtön, és mikor válaszolt, a hangjában kacérság csendült:- Akkor mondd meg, hogy milyen vagyok!- Szép vagy.- Ez túl általános. Azt mondd meg, hogy milyen a szemem! Orhosz nem válaszolt mindjárt, hanem elhúzta kezét a lány arca előtt:- A szemed kék, olyan kék, mint a tenger, a hajad pedig fekete.- Te aztán tényleg varázsló vagy, nemhiába beszélik, hogy az ördöggel cim- borálsz.- Az emberek sok mindent kitalálnak, ha nem értenek valamit. Ebben a csodálatos nyelvben két szó is van annak a kifejezésére, hogy valaki nem lát, vak és világtalan. Aki vak, még nem feltétlenül világtalan, és a világtalan se feltétlenül vak. Elhallgatott, és zavart csend állt be kettejük közt. A lányt kezdetben zavarta, hogy a másikkal nem tud másképp kontaktust teremteni, csak szavak segítségével, de ezt hamar megszokta:- Idefelé jövet megkergetett egy kutya.- Nagyon megijedtél?- Nagyon, és mindjárt Cerberosz jutott eszembe, aki az alvilág kapuját őrzi, ő pedig téged őriz.- Nem szeretem, ha munka közben zavarnak, és a félkész munkáimat se mutatom meg senkinek, ezért vigyáz rám az a félelmetes dög.
