Irodalmi Szemle, 2004
2004/10 - KÖSZÖNTJÜK A HETVENÉVES POMOGÁTS BÉLÁT - Fónod Zoltán: ...a forrongások korát éljük... (beszélgetés)
a forrongások korát éljük...” tatórikus rendszer ellen viselt küzdelemben, és irodalmunk ma a pártérdekek kiszolgáltatottságába került. Ez is oka annak, hogy a magyar irodalom a jelenben egyszerűen képtelen eleget tenni azoknak a szellemi és morális követelményeknek, amelyeket a válságba került nemzeti élet állít elé, és nem tudja hatékonyan vállalni azt a közösségi képviseletet, amely történelmének egyik meghatározó erkölcsi értéke volt. Meggyőződésem, hogy az irodalom igen alapos, radikális, sőt kegyetlen önvizsgálatára volna szükség, ennek az önvizsgálatnak a következtében lehetne ismét helyreállítani és megerősíteni irodalmunk nemzeti pozícióját. Ehhez, persze olyan eszményekre, közösségi eszményekre volna szükség, amelyeket minden áramlat, minden „szekértábor” vállalni tud. Hogy az általad idézett Babitscsal érveljek magam is: józan értelemre és biztos morálra volna szükség ahhoz, hogy a magyar irodalmi életben tapasztalt feszültségeket feloldjuk. Az írástudók árulása című, 1928-ban keltezett vallomásos esszéjében írta Babits: „Az Esz és Erkölcs tehetetlensége ejt kétségbe a vak Ösztönökkel szemben? Nézz körül, s gondold meg, mit vitt már végbe, micsoda erőt fejtett ki, micsoda győzelmeket aratott, micsoda civilizációt alkotott ez az Esz és morál állat voltunk őserkölcse óta, mely a bellum omnium contra omnes volt! De még ha nem is volna így, még ha semmi reményünk sem volna, s joggal veszítenéd el minden hitedet a Morál és Igazság erejében: bizonnyal akkor is inkább illik az írástudóhoz a Világítótorony heroizmusa, mely mozdulatlan áll, és híven mutatja az irányt, noha egyetlen bárka sem fordítja feléje az orrát - míg csak egy új vízözön el nem borítja lámpáit.” Figyelemre méltó gondolat ez a jelenben is. • Az egység - a sokféleségben szinte korparancsa lett napjaink fejlődésének. Klaus Mann írta annak idején: „Ahhoz, hogy Európa elkerülje bukását, kettős posztulátummal kell együtt élnie. Őriznie kell az európai egység tudatát, el kell mélyítenie azt a tudatot, hogy Európa oszthatatlan egész, ugyanakkor életben kell tartania az európai stílusok és hagyományok sokszínűségét. Európa olyan értékes, de igen komplikált harmónia, amelyben a disszonanciák úgy találnak egymásra, hogy nem szüntetik meg egymást és önnagukat. ” Hogyan látod e gondolatok alapján a nemzet egységét otthon és a határokon túl? Milyen elvekre épülhet szellemében, szándékaiban, törekvéseiben az új évezred magyar kulturális politikája?- A mai idők egyik drámai tapasztalata éppen az, hogy a magyarság (a 14 millió magyar) szellemi, lelki, kulturális egységének, vagyis a Trianon után megsérült „kulturális nemzet” egységének helyreállítására létrejött egy lehetőség: a demokratikus berendezkedés által és az európai integráción belül, ugyanakkor ennek az egységnek a gyakorlati megvalósításától talán messzebb vagyunk, mint másfél évtizede. A magyarság egységét politikai „lövészárokháborúk” számolták fel, és a mindenütt, tehát nemcsak Magyarországon, hanem a kisebbségi magyar társadalmakban is kifejlődött „Kulturkampf’ igen nagymértékben rombolta azt a virtuális nemzeti egységet, amelynek helyreállítására mindig is törekedett a magyar irodalom, amelynek helyreállítása az európai integráció révén már-már kézzelfogható
