Irodalmi Szemle, 2004
2004/10 - KÖSZÖNTJÜK A HETVENÉVES POMOGÁTS BÉLÁT - Fónod Zoltán: ...a forrongások korát éljük... (beszélgetés)
Beszélgetés Pomogáts Béla irodalomtudóssal közelségbe került. Ezért valóban szükség volna egy új nemzeti és kulturális stratégiára, a „kulturális nemzet” helyreállításának stratégiájára. Hogy ennek a stratégiának mik lesznek az alkotóelemei, és miképpen képzelhető el megvalósítása, ez egyelőre nemigen tudható. Kialakításához mérsékelni kell a politikai pártok „állóháborúját”, oldani kellene az irodalmi életen belül kialakult feszültségeket, például azokat, amelyek a Magyar írószövetség látványos meggyengüléséhez, jóformán széteséséhez vezettek. Az egymással viszálykodó feleknek önmérsékletet kellene tanúsíta- niok. Mindenesetre meg lehetne szervezni néhány alkalmi ankétot, konferenciát, a- mely a kulturális nemzeti egység létrehozásának stratégiáját próbálja kialakítani. Ennek a párbeszédnek alkalmas kerete lehetne a Magyar Tudományos Akadémia, az írószervezetek valamiféle összefogása, akár az Anyanyelvi Konferencia. Egy olyan terem, ahová mindenki belépőt kap és mindenki el is jön, még akkor is, ha nem szívesen áll szóba néhány másik emberrel, aki a teremben található. • Fábry Zoltán írta 1968 áprilisában: „...a kisebbség mindig űzött, hajszolt lesz: megpróbáltatás, kísértés, terror alanya és tárgya... Csak aki magyarként megmarad ez űzöttségben, maradhat meg emberként az embertelenségben is. ” Arról a kisebbségről van szó, melyet mai szóhaszálattal határon túlinak mondanak, holott mindig egyetemes magyar volt! Véleményed szerint a magyar nemzetpolitika menynyiben veszi figyelembe a megváltozott helyzetet, s az évtizedek kilátás talanságai- val szemben mennyire tudatosítják az illetékesek, hogy: „ Előttünk egy nemzetnek sorsa áll"?- Természetes dolog, hogy a mindenkori magyar kormányok nemzetpolitikában gondolkodnak, ez különben az 1989-1990-es rendszerváltozás egyik fontos előfeltétele és eredménye volt. Ez a nemzetpolitika azonban jelenleg nem kiérlelt, nem egyetemleges és nem hatékony. Ezért Fábry Zoltán és persze mások: Kós Károly, Krenner Miklós, Kuncz Aladár, Makkai Sándor, Balogh Péter, Sütő András, Dobos László, Gál Sándor nemzet- és kisebbségpolitikai fejtegetései ma is időszerűek. A Kárpát-medencében kisebbségi helyzetben élő magyar közösségek kezelésének stratégiája is újragondolásra vár, már csak annak következtében is, hogy léteznek olyan magyar közösségek (Szlovákiában és Szlovéniában), amelyek máris jelen vannak az európai integráció intézményrendszerében, mások (Romániában, Horvátországban) belátható időn, mondjuk négy-öt esztendőn belül maguk is az u- nió részesei lesznek, megint mások (Kárpátalján vagyis Ukrajnában és Szerbiában) pedig ki tudja, mikor kerülnek az unió polgárai közé. Ezek a fejlemények új nemzetpolitikai koncepció kialakítását sürgetik. Éppen ezért igen veszedelmesek a kisebbségi magyar politikai életben újabban, mindenekelőtt budapesti ösztönzésre létrejött konfrontációk és még ennél is veszedelmesebb az, hogy a budapesti kisebbségpolitika jóformán alárendelődött a politikai pártok érdekeinek. Ez a rendszerváltás első kormánya idején még nem így volt, akkor, mindenekelőtt Antall József politikai bölcsességének köszönhetően, sikerült egyfajta nemzeti konszenzust
