Irodalmi Szemle, 2004

2004/9 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Ardamica Zorán: Nyelv és irodalom szétválaszthatatlanok

KÖNYVRŐL KÖNYVRE

A szerző Pomogáts Bélát idézve felhívja a figyelmet, hogy „a hagyományos »kisebbségi beszédmód« helyett egy új beszédmód kialakítására van szükség, a- mely elutasítja a történelmileg kialakult kisebbségi önkorlátozást és a túlzó óvatosságot, meg tud küzdeni a szabad beszédért, és valóban a »sajátosság méltóságát« képviseli.”10

Alabán írásának egyik fő hozadéka, hogy miközben az egyetemes és a kisebbségi viszonyrendszerét, ezek hátterét kutatja, intenzíven foglalkozik a regionalizmus befolyásával, előfordulásának módozataival, perspektíváival. Az ilyen - társadalmilag szintén - időszerű kérdések beépítése az irodalomról szóló hazai diskurzusba érdekes kérdéseket vethet föl. Pl. azt, hogy maga a regionalizmus mit jelent a kisebbség számára, léthelyzetet, morális kötődést, földrajzilag behatárolható esztétikai információt (Alabán ehhez áll közelebb), vagy egy kánont a sok közül, ahogyan azt Szirák Péter fejtette ki néhány írásában."

Vágási Margit A magyar és a francia névelők használatáról értekezik. Gyakorlati példákkal szemléltetett kutatásai során a következő fontosabb megállapításokra jutott:- tipológiailag fontos lehet olyan nyelvek összehasonlítása is, amelyek genetikailag nem rokonok,- a névelő nélküli nyelvben a névelőket használó nyelvből vett jelenségek ekvivalenseit megtalálni valódi nehézségeket okoz.12

A határozott és határozatlan névelők funkciója alapjában hasonló a vizsgált nyelvpárban, morfológiai szempontból viszont már több különbség akad. Vágási a szintaktika, a paradigmatikus sík (a francia a részelő névelőt is használja), szemantikai sík felől nézve is megközelíti a problémát. A két nyelv névelőinek összehasonlítása a magyar-francia kontrasztív vizsgálatoknak máig nem központi területe. Eredményei viszont jól hasznosíthatóak, elsősorban az idegen nyelv oktatásában a kontrasztív megközelítés metódusának kiaknázása által, mutat rá a szerző.13

Kovács Éva - az előző íráshoz valószínűleg véletlenül, de szerencsésen kapcsolódva, módszerében szinte folytatva azt - A magyar igekötők és az angol igei partikulák kontrasztív szemantikai elemzését végezte el. A szerző egy korábbi, 2001-es besztercebányai konferencián előadott anyagához kötődve viszi tovább az analízist. Célja: kimutatni, hogy „a magyar igekötők is egymással összefüggő jelentések hálózatát alkotják, és sok esetben világos összefüggést lehet felfedezni a térbeli és az idiomatikus jelentések között.”14 A terjedelmes, 21 oldalas (kifejezetten szemantikai megközelítést nyújtó) tanulmány roppant részletes analízis mindkét nyelvből vett példákkal. Nem volna értelme csupán egyes gondolatokat kiemelni a dolgozatból, mégis fontosnak tartom ráirányítani a figyelmet egy, ugyan nem újdonságszámba menő, de a konferencia koncepciója15 szemszögéből fontos momentumra, a jelentések metaforikus kiterjesztésének konkrét illusztrációkkal való szemléltetésére, analízisére.