Irodalmi Szemle, 2004
2004/9 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Ardamica Zorán: Nyelv és irodalom szétválaszthatatlanok
KÖNYVRŐL KÖNYVRE befogadás által teljessé tett kommunikációs helyzetet.”2 A néhai retorika tudományának részterületei a XX. sz. során nagymértékben felaprózódtak az irodalom és a nyelvészet különböző diszciplínái között, Hargittay és iskolája ama nézetet képviselik, mely alapján a multidiszciplináris megközelítésnek kell esélyt kapnia.3 Szentesi Zsolt a szorosabban vett interpretáció területéről választott kutatási problémát. Funkcionalitás és hálószerűség a műértelmezésben címmel közöl részletet egy hosszabb tanulmányából. Miután leszögezi, hogy a szövegsajátosságok teszik a szöveg jellegét poliszémikussá, s felsorolja azt a hat „esztétikumkonstitu- tív” poétikai eljárást, amelyek a szövegsajátosságokat létrehozzák, a jelentés bővülésével, rétegezettségével mint okozattal foglalkozik. A többértelműsödés momentumát Szentesi a szűkebb (posztmodem diskurzussal összefüggő), a jelenséget kifejezetten a mai irodalomra jellemzőnek találó felfogással ellentétben/párhuzamosan, merészen, de nem alaptalanul, Sartre-ra hivatkozva' kibővíti minden irodalmi műalkotásra. Értelmezői feladatként a „specifikumok jelentésképző funkciójára történő rákérdezést”5 fogalmazza meg. A hermeneutika eszközeire építő (azokat már-már misztifikáló...) írás második részének központjában a hálószerüség fogalma áll. Annak szemantikumbővítő funkcióját vizsgálja. A funkcionalitás eszméje Szentesi szerint „képes új aspektusba helyezni”6 a strukturalista értelmezési stratégiákat: „A különböző szövegstruktúrák csak előzetes kiindulási alapjai lehetnek a megértésnek és az értelmezésnek, s nem céljai.”7 Vagyis a szerkezet jelentésképző funkciója adja meg a kérdés fundamentumát. Bár bizonyos fenntartásokkal egyet lehet érteni a Szentesi által preferált szövegközpontúság elvével, annak abszolutizálása nem volna szerencsés, s erre maga a szerző is kénytelen rámutatni. A „szövegközpontú funkcionális elemzés” „univerzális értelmezési stratégiaként”8 való elfogadása annál több kérdést vet föl, s a szerző rendkívüli elméleti felkészültsége sem győz meg arról, hogy egyetlen interpretációs metódus univerzális lehet. Ha a saját szavaival akarnám elbizonytala- nítani, azt kellene mondanom, a hálószerűség fogalma nem csupár, a szöveg jelentéseinek kapcsolataira jellemző, hanem (véleményem szerint) az interpretációs stratégiák is hálószemen diskurzusba léphetnek egymással, s így - több oldalról vizsgálva, több „fogást találva” akár magán a textuális hálón - az értelmezés árnyaltabb, pontosabb vagy éppen többértelműbb lehet. E kritikai megjegyzésem azonban nem vitatja a referátum értékeit, bár a számtalan evidenciaként kezelt idézet helyett majdan egy nagyobb terjedelmi lehetőségeket kínáló tanulmányban érdemes lenne gyakorlati példákkal illusztrálni a felsorakoztatott elméleti téziseket. Hiszen az idézetek is csak szövegek, amelyeket időről időre különböző szempontok szerint (újra)értelmezünk, ismét csak az irodalom testén keresve a fogódzókat megértésükhöz, elfogadásukhoz. L. Erdélyi Margit A gondolat szabadsága és veszélyei címmel Sütő András Csillag a máglyánját elemzi. Interpretációja elsősorban tartalomközpontú. írása elején világosan vázolja az Egy lócsiszár virágvasámapjával való komparáció le
