Irodalmi Szemle, 2004
2004/9 - Szalay Zoltán: Egy tisztességes polgár a csatornában (novella)
Szalay Zoltán ezek teljesen őrültek! Hogyan bízhatsz meg ilyen emberekben? És egyébként is, mi ez, hogy te vagy itt a királynő?- Őrültek? - kacagott Anna. - Na jó, néha tényleg túlzásba viszik a bolondozást, de nem úgy őrültek, ahogy azt te gondolod. Vág az eszük, hidd el, mindig kitalálnak valami eredeti tervet. Igazán brilliáns ötleteik vannak. Mihályfi rádöbbent, hogy felesége, az úrnő is őrült. Legfőképpen pedig gonosz.- Mi a tervetek tehát velem? - kérdezte.- Hát, ezt most még nem tudom neked megmondani. Egy darabig őrizet a- latt fogunk tartani, aztán pedig majd meglátjuk. De ne aggódj, nem lesz több ilyen tréfa, mint ez a kivégzés. Megmondom Alexáknak, hogy fogják vissza egy kicsit magukat.- Az tényleg nem ártana. De ezzel azt akarod mondani, hogy be leszek ide zárva? Mert az nem fog menni. Nekem fel kell mennem a napvilágra. Dolgom van odafönt.- Most elsősorban idelent van dolgod. Ezt az ügyet le kell zárni. Mindenképpen igazságos ítéletet szeretnék. Ha pedig ez megszületik, távozhatsz. Addig jó dolgod lesz itt, nem kell félned. Azzal Nemessy Anna távozott, Mihályfi azonban maradásra volt kényszerítve. A szoba ajtaja előtt fegyveres őrök vigyáztak rá. A fogoly sorba jutott bankár megint csak nem tudta pontosan meghatározni, mennyi ideig raboskodott, mert itt nem voltak nappalok és éjszakák, azazhogy mindig éjszaka volt, szinte idő sem létezett. Napoknak kellett azonban eltelnie, mert sokszor terítették meg a nagy asztalt, és sokszor ereszkedett bele a nagy kádba is Mihályfi, hogy a szolgálók megmossák a testét. Uralkodói módon élt, de mégis pocsék hangulatban töltötte napjait, mert elveszettnek érezte magát. Nem beszélgethetett senkivel, rengeteget unatkozott, még csak egy nyamvadt magazint se adtak neki, bármennyit is sopánkodott érte. Ez a második rabsága sokkal hosszabbnak tűnt, mint a tömlöcveremben eltöltött idő, s bár kapott ételt bőven, s a kényelemre sem panaszkodhatott, mégis szenvedett. Attól félt, a királynő már tán el is feledkezett róla, és soha nem juthat ki innen. De Nemessy Anna visszatért. Megint nagy pompában jelent meg, szolgasereg vette körül, lassan, méltóságteljesen lépkedett, hangsúlyozva előkelőségét. Besétált Mihályfi szobájába, elhessegette a cselédeket, s leült az ágy szélére, melyen az életunt rab feküdt.- Hogy vagy? - tette fel a kérdést az úrnő.- Szerinted? — kérdezett vissza Mihályfi. — Miért teszed ezt velem?- Lenne kedved sétálni egyet? Már rég nem mozdultál ki innen, hajói tudom.- Ki? Igen, szívesen eltűnők innen - lelkesedett Mihályfi.- Akkor most elhagyhatod ezt a szobát. Még az is lehet, hogy már vissza se kell jönnöd.
