Irodalmi Szemle, 2004
2004/9 - Szalay Zoltán: Egy tisztességes polgár a csatornában (novella)
Szalay Zoltán Egy tisztességes polgár a csatornában Aznap nyílt ki Mihályfi Fülöp számára a mélység ajtaja, hogy magába fogadja a gonoszság, melyet addig ő látott vendégül saját lelkében. Ha azonban ragaszkodunk az időrendhez, nem ezzel kell kezdenünk. Hanem az unalmas reggel leírásával. Mármint Mihályfi Fülöp reggelének tárgyalásával (aki egyébként bankár volt, s ennek megfelelően bankárként is dolgozott, méghozzá egy bankban). Mindannyian ugyanabban az időben szoktunk ébredni reggelente. Az orvosok szerint ez egészséges. Persze, mi nem emiatt kelünk mindig ugyanakkor, hanem mert minden napunk egyébként is ugyanúgy telik, ha durván vizsgáljuk a dolgokat. Mihályfi Fülöpnek meg kellett tennie egy bizonyos utat reggelente lakása ajtajától a parkolóig, ahol autója állt, mellyel a munkahelyére utazni szokott. Minden reggeli sétája ugyanúgy zajlott. Át kellett haladnia egy útkereszteződésen, mely már ilyenkor korán reggel is forgalmas volt, az autók úgy búgtak itt, mintha azon mérgelődnének, hogy vezetőik kénye-kedvének vannak alárendelve, nem roboghatnak arra, amerre szeretnének. Az autók mellett egyetlen más lény sétált ez idő tájt ennél az útkereszteződésnél, méghozzá egy öreg, kicsike bácsi, aki egy taligát tolt, mely tele volt pakolva kartonpapírral. Arcán örökké durcás haggyá-má-békén- fintor vicsorgott, mintha folyton fokhagymát szopogatott volna. Mihályfi Fülöp minden reggel találkozott vele, az öreg nyomta a taligát, ki tudja, honnan, ki tudja, hova, s mindig váltottak néhány szót, annak ellenére, hogy a bácsi minden reggel rülöp tudtára adta, hogy nem szeret beszélgetni. Mindenhez negatívan állt hozzá, soha nem dicsért semmit, soha nem lepődött meg semmin, mindent elítélt és megvetett, olyannyira, hogy nyilvánvaló volt, szeretne hinni a szépben és a jóban, csak hát nem tud. Mihályfi Fülöp kedvelte őt, ő pedig soha nem sértette meg a bankárt. Túlságosan közel soha nem kerültek egymáshoz, távolról beszélgettek, mégis barátok voltak, mindketten szerették egymást, amennyire barát szereti a barátot. Mihályfi Fülöp aztán beült a BMW-jébe, és elszáguldott. Süvített az úton, persze csak ha nem került eléje valami döcögő autóiskolás, nem koccantak össze előtte valami üszkös agyú vadbarmok, nem dugult be a forgalom a hídon, melyen minden reggel áthaladt, s ilyenkor nagyon gyakran kellett hosszú perceken át visszatartania a káromkodást autója melengető bőrülésein. Az ébredező fővároson való villámgyors átcikázás után Mihályfi úr leállítot
