Irodalmi Szemle, 2004
2004/1 - MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM - Popély Gyula: A magyar tanügy kálváriájának kezdetei Szlovákiában az impériumváltás után (1918-1920) (tanulmány)
MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM pon belül kötelesek voltak megtenni. Az idézett törvényben előírt fogadalom szövege csaknem azonos volt a 495/1919. sz. kormányrendelet által megállapított eskü szövegével, azzal az eltéréssel, hogy amíg az előző kormányrendeletben ún. szolgálati esküről (sluzební prísaha) van szó, addig az új törvény már valamivel enyhébb fogalmazásban csak szolgálati fogadalomról (sluzební slib) beszélt. Tény viszont, hogy a törvény szövege már konkrét büntető szankciót is tartalmazott, ameny- nyiben kimondta, hogy aki nem jelentkezik időben fogadalomtételre, az elveszíti állását és mindenféle jogigényét a fizetésre és végkielégítésre mind saját személye, mind családja számára. Voltaképpen azonban ez a törvény sem zárta le végérvényesen a pedagógusok szolgálati esküjének, illetve fogadalmának problémáját. A törvény 3. paragrafusa is jelezte, hogy itt egy befejezetlen jogi rendezésről van szó, elvégre explicite kimondta, hogy a fogadalomtétel gyakorlati lebonyolítását az iskolaügyi és nemzetmüvelődési miniszter fogja rendeletileg szabályozni.21 A magyar tanítók azonban továbbra is vonakodtak a hűségeskü, illetve később szolgálati eskünek, majd szolgálati fogadalomnak nevezett államlojalitási kinyilatkoztatás megtételétől, és ezáltal tömegesen fosztották meg magukat hivatásuk gyakorlásának lehetőségétől. Az esküt, illetve fogadalmat megtagadó magyar pedagógusok egy része folyamatosan áttelepült, esetenként menekült vagy a kiutasítási parancsnak engedelmeskedve távozott a maradék Magyarország területére, a helyben maradottak pedig kénytelenek voltak pályát változtatni. A magyar tanítók és tanárok aránylag tetemes elköltözése és pályamódosítása ellenére a maradék magyar iskolák szakképzett tanerőkkel való ellátottsága biztosítottnak volt mondható. Mivel a magyar tanítási nyelvű iskolahálózat az impériumváltás után rohamosan zsugorodott, ezzel arányosan a pedagógusigény is csökkent. A maradék magyar elemi, polgári, közép- és szakiskolákról tehát elmondható, hogy kezdetben a magyar tanítói és tanári kar hatalmas méretű megrit- kítása sem eredményezett azokban különösebb pedagógushiányt vagy színvonal- csökkenést. Teljesen más volt azonban a helyzet Szlovákia „csehszlovák” tanítási nyelvű vagy ilyenekké változtatott iskoláiban. Itt a már amúgy is meglévő nagy pedagógushiányt tovább fokozta az államfordulat előtti időkből örökölt tanítók és tanárok jelentős részének eltávolítása, miközben az iskolák száma minden szinten rohamosan növekedett. Az óriási pedagógushiányt a hatalom a Cseh- és Morvaországból Szlovákiába áthelyezett cseh tanítók és tanárok alkalmazásával, valamint gyorsított segédtanítói tanfolyamok szervezésével próbálta megoldani. A prágai nemzetgyűlés már 1919. október 29-én elfogadta az elemi és polgári iskolák tanítóinak tetszés szerinti áthelyezéséről szóló 605/1919. sz. törvényt, amelynek értelmében a cseh országrészekből 1919. november 1-jével kezdődőleg szabadon és törvényesen vezényelhették át a tanítókat és tanárokat a köztársaság bármelyik iskolájába, ha erre ott szükség mutatkozott. A törvény végrehajtására az iskolaügyi, valamint a pénzügyminisztert kötelezte a prágai törvényhozás.22
