Irodalmi Szemle, 2004
2004/9 - Hogya György: Istent látni, és meghalni (elbeszélés)
Hogya György domása sem volt, s mintha nem is az ő általa összegyűjtött tudásanyagot tükröznék. Európai műveltsége, amelyre amerikaiként oly büszke volt, ebben a kavargó univerzumban csak sziporkaként jelent meg, s kezdetben az, ami ebben a jelenetben értelmezhetővé vált számára, csak a kavargás befelé irányuló mozgása volt. Majd egy hatalmas, kör alakú helyiségben lebegett, mintha csak egy illuzionista mutatványában szerepelne, s teste, mint egy iránytű mágneses mutatója forgott körbe-körbe. A falakon tükörlapok sorakoztak, s mintha mindegyiken egy-egy emberalak állt volna. Olyan érzése lett, mintha ismerné őket, de a mozgás miatt nem láthatta tisztán az arcukat. ... A csodákban akkor kezdett hinni, mikor megismerte Andát. Ott, a kertben, a holdvilág mellett, hófehér ruhában, szomorúan, mint egy álom. Bár akkor csak pár szót váltottak, attól kezdve kapcsolatukat egy megmagyarázhatatlan ösz- szetartozás határozta meg, mintha testvérek, sőt mi több, ikerlelkek lennének, akik pontosan érzik, mire van szüksége a másiknak. Olyan közelinek érezte Anda lelkét, mintha maga a Szentlélek közelítene hozzá. ,/l toll tehetetlenül hull ki remegő kezemből. Amíg a te drága neved a tárgy, bár te kérsz rá, nem tudok írni - nem tudok beszélni, se gondolkozni, jaj, hogy érezni se tudok; mert nem érzés az, hogy állok mozdulatlanul az álmok tágra nyílt kapujának aranyos küszöbén s elragadtatva nézek bele a ragyogó fasorba, és az, amit reszketve látok jobbra, látok balra és az egész úton végig, bíborszínű párában messze-messze, ahol a távlat végződik - te vagy az, csupán te! ” - írta Andáról, mert - idővel - Anda adta meg neki az igazi boldogságot és - végül - az igazi kínt. Andával tudott utoljára felszabadultan beszélgetni, önfeledten és igazán boldogan szeretkezni, és belé volt igazán szerelmes. Mikor megismerte Andát, akkor már gyakorlatilag feladta az életét és feleségét, Elmirát. (Elmira az az első nagy szerelem, akit csak hosszú évek elteltével kap meg az ember, és akkor jön rá, hogy bár felesége nagyon jó háziasszony, törődik és gondoskodik, sőt mi több, elnézi a férje hibáit, de teljesen immúnis az irodalommal szemben.) Mint férj, és mint író kemény alkoholizmussal küzdött, minek köszönhetően már-már arra is képtelennek tűnt, hogy alaposan sorra vegye, mit kívánt életében elérni, s mi volt az, amiről lemondott. Bár az „eredmény” akár tragikusnak is tűnhet, ő úgy érezte, mindent elért, amit kívánt: újságszerkesztő lehetett, irodalmi műfajt teremtett, s lám, részegen és toprongyosan is megszerezte Anda szerelmét... Andáét, aki a kezdetekben az elérhetetlent jelentette számára, már-már valamilyen szentléleki megtestesülést, amely egyszerre jelentette a nőnek, mint fizikai személynek a fogalmát és egy elvont, metafizikai szimbólumot is. Míg Elmira maga volt a hétköznapi biztonság, aki felkarolta őt, és segített neki átlábolni a mindennapi megélhetés megalázó érdektelenségén, addig Andát olyan eszményi tulajdonságokkal ruházta fel a képzelete, amelyeket képtelen volt saját magának megmagyarázni. Miként azt is képtelen volt megmagyarázni, hogy miért küzd állandó depresszióval, s miért érzi magát oly nyomorultnak. Sajnos a feleség minden igye
