Irodalmi Szemle, 2004
2004/9 - Grendel Lajos: Mátyás király New Honiban 9. (regényrészlet)
Grendel Lajos méntélén bűn van, csak bűn, gondolta aztán. Fiatal nő nyitott ajtót, bizonyára az o- rosz kurvája. Amolyan se szép, se csúnya nő. Schiller Mihálynak egy pillanatra Maca jutott az eszébe. Annyit hallott csak felőle, hogy állítólag valahol Olaszországban „dolgozik”. A lakásban alig volt bútor, a falak csupaszok, de azért Schiller Mihály emlékezete hibátlanul működött, s képzeletben a helyszínt visszavarázsolta régi valójába. A gyomorszorítás nem múlt el, inkább erősebb lett. Ide soha többé... Soha, gondolta. Az orosz a nappaliszoba közepén ült egy ütött-kopott széken, tévét nézett, s úgy nyújtott kezet Schiller Mihálynak, hogy közben épp csak arasznyira emelkedett föl ültéből. Feszült volt az arca és kellemetlen a tekintete. A nő kisomfordált a konyhába, az orosz pedig az ablak felőli kanapéra mutatott, hogy oda Schiller Mihály lerakhatja a cókmókját. Tört szlováksággal az orosz egyelőre csak annyit közölt vele, hogy előbb végignézi a filmet. — Aztán dolgozunk egy keveset — mondta titokzatosan. A képernyőn két platinaszőke nő veszekedett oroszul, majd az egyik platinaszőke pofon vágta a másik platinaszőkét. Karattyolásukból Schiller Mihály egy mukkot sem értett, az orosz arcáról azonban a pofont követően eltűnt a feszültség. Az orosz arca földerült és kigömbölyödött, olyasfajta öröm hullámzott végig rajta, mint kisgyerekek arcán egy jól sikerült csíny végén. Egyszeriben mókás és bohó- cos lett az arca, csöppet sem félelmetes. Infantilizmus és valami nyárspolgári egy- ügyűség kerekedett ki rajta, ami a megtalált belső derűből és kiegyensúlyozottságból származhatott. Schiller Mihályt azonban nem tévesztette meg a látszat, tudta jól, kihez van szerencséje. Elvégre én sem látszom veszélyesnek, gondolta. A nő whiskyt hozott be tálcán, de csak két poharat. Nem csak a kurvája, a cselédje is, gondolta Schiller Mihály. Kombinált módszer, nem rossz. De Maca nem tűrte volna.- Akkor most dolgozunk - mondta az orosz, miután koccintottak, s egy fiókból fényképeket szedett elő. A fényképeket a célszemélyről készítették a minap, persze úgy, hogy a célszemélynek erről fogaim? sem volt. Fintorai, gesztikulációja, hamiskás tekintete és még hamiskásabb mosolya alapján Nagy Dávid színes egyéniség lehetett, aki köny- nyen be tudja hízelegni magát mind a nők, mind befolyásos pártfogók bizalmába. Az is látszott rajta, hogy önbizalomban nem szenved hiányt. Az ilyenekről mondja a világ, hogy sokra viheti még. De azért néha téved a világ. Mint most is, gondolta elégedetten Schiller Mihály, s egyik pillanatban rokonszenvesnek, a másikban határozottan ellenszenvesnek találta a célszemélyt. Pufók arcával, huncut tekintetével, csokomyakkendőjével akár kabarészerzőnek vagy konferansziénak is nézhette volna az ember. Persze mit keresne egy kabarészerző New Hontban? Témát, találta meg a helyes választ nyomban Schiller Mihály. Aztán ahogy újra meg újra átnézte a képeket, a célszemély hol A1 Caponét juttatta az eszébe, hol egy amerikai filmszínészt, akinek a neve azonban nem jutott az eszébe. Ezeké most a világ, gondolta irigykedve. Bárkié, aki szemfüles. Az orosztól megtudta még, hogy a célszemély elvált ember, van egy hétéves fia, de az asszony és a gyerek nem New
