Irodalmi Szemle, 2004
2004/1 - MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM - Popély Gyula: A magyar tanügy kálváriájának kezdetei Szlovákiában az impériumváltás után (1918-1920) (tanulmány)
MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM nincsen olyan tanítási nyelvű nyilvános iskola, mint amilyen ezen gyermekek a- nyanyelve.” A törvény azt is kimondta, hogy az ilyen iskolákban a tanítás nyelve nem lehet más, mint a tanulók anyanyelve. Az idézett törvény második paragrafusa értelmében „minden olyan nyilvános iskola mellett, amely az iskolaközségben az 1. §-ban feltüntetett viszonyok között szerveztetik, vagy jelen törvény hatályossága előtt szerveztetett, és amelyet az iskolaközségből legalább 400 gyermek látogat, nyilvános polgári iskola szervezhető, éspedig fiútanulók, vagy leánytanulók, vagy pedig vegyes nembeliek részére”. A törvény további paragrafusai azt is kimondták, hogy az elemi és polgári iskolák kategóriájában a fent jelzett feltételek mellett magán tan- és nevelőintézetek is létrehozhatók, amelyekre azonban szintén vonatkozik az állami felügyelet. Az ilyen iskolák ugyancsak jogosultak a nyilvános iskolákkal egyenértékű bizonyítványok kiadására. Magyar szempontból volt azonban ennek a törvénynek egy kardinális hiányossága, ugyanis annak 15. paragrafusa imigyen rendelkezett: „Ezen törvény Csehországban, Morvaországban és Sziléziában kihirdetése napján lép hatályba. Rendeletileg fog megállapíttatni, hogy ezen törvény Szlovenszkón mikor lép életbe.”10 A csehszlovák tanügyi kormányzat áldemokratizmusára és fondorlatosságára vall, hogy ezt a fölöttébb jelentős oktatáspolitikai jogszabályt a volt magyar területeken soha nem léptették életbe. Ennek oka nyilvánvalóan az volt - ezt maga Anton Stefánek iskolaügyi referens sem rejtette véka alá -, nehogy a felvidéki magyarok is haszonélvezői lehessenek ennek az aránylag liberális eljárásnak. Az i- dézett 189/1919. sz. törvényre való hivatkozással ugyanis a magyar szülők minden bizonnyal sikeresen követelték volna az anyanyelvi oktatást, akár a szlovák etnikai területen belül is vagy a városokban, ha ehhez biztosítani tudják a megkívánt gyermeklétszámot." A magyar iskolák megtartása vagy a bezártak újraindítása szempontjából tehát Szlovákiában ez a törvény a Csehszlovák Köztársaság fennállása alatt mindvégig alkalmazhatatlan volt, az egész felvidéki magyar társadalom óriási hátrányára. Megfelelő törvényes szabályozás hiányában az impériumváltás utáni Szlovákiában teljes mértékben a Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium, illetve annak Iskolaügyi és Nemzetművelődési Referátusa kényétől és kedvétől függött a magyar iskolahálózat leépítésének mértéke és üteme. A magyar tanítók és tanárok egy tetemes hányada - amint arra már utaltunk - már elve be sem várta a cseh megszállást, hanem a visszavonuló magyar katonasággal, karhatalommal és köz- igazgatással együtt „önként” távozott szolgálati helyéről. Aránylag jelentős volt a bevonuló cseh katonaság, majd a berendezkedő polgári hatóságok által kiutasított pedagógusok száma is. Azonban a helyükön megmaradtak helyzete is rendkívül bizonytalanná vált, csaknem függetlenül nemzetiségi hovatartozásuktól. Anton Stefánek, a Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium iskolaügyi referense állampolitikai szempontból ugyanis még a szlovák származású pedagógusok nagy részét is megbízhatatlannak tartotta, és egyértelműen azon volt, hogy
