Irodalmi Szemle, 2004

2004/1 - MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM - Popély Gyula: A magyar tanügy kálváriájának kezdetei Szlovákiában az impériumváltás után (1918-1920) (tanulmány)

MÚLT ÉS TÖRTÉNELEM nak. A szlovák többségű területeken a magyar iskolákat azok állítólagos magyaro­sító hatására való hivatkozással számolta fel, illetve változtatta „csehszlovák” tan- nyelvűekké. E nagy nyelvi átalakulásnak Anton Štefánek, az 1918 decemberében Zsolnán felállított Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium Iskolaügyi és Nemzetművelődési Referátusának (Referát školstva a národnej osvety Ministerstva s plnou mocou pre správu Slovenska) vezetője volt a konkrét végrehajtója. Ez a rö­viden és egyszerűen csak Iskolaügyi Referátusnak nevezett hivatal szorosan együtt­működött a prágai Iskolaügyi és Nemzetművelődési Minisztérium szlovák ügyosz­tályával, döntéseit azonban attól függetlenül hozta meg. Az iskolaszervezés és -rom­bolás terén Anton Štefánek iskolaügyi referens szinte mindekitől függetlenül, teljha­talommal végezhette dolgát.4 Neve rohamosan ismertté vált az egész Felvidéken. Az ő utasítására változott szlovákká a magyar iskolák garmadája, vált állástalanná és föl­dönfutóvá több ezer pedagógus, valamint az ő közreműködésével zárult be örökre a felvidéki magyar jellegű városok tucatjaiban a magyar iskolák kapuja. Anton Štefánek iskolaügyi referens saját bevallása szerint pusztán az át­meneti jellegű, de oly sok megrázkódtatással járó 1918/19-es tanév folyamán 2355 tanítót és tanárt mozdított el állásából. Az ő állítása szerint ezeknek több mint a fe­le egyszerűen kijelentette, hogy nem is hajlandó a „cseh” állam szolgálatába lépni, és ezzel összhangban nem is vetette magát alá semmiféle ún. hűségeskünek, hű­ségnyilatkozatnak vagy szolgálati fogadalomnak. Ezek az elvhü emberek termé­szetszerűleg automatikusan diszkvalifikálták önmagukat. Azonban sokan hajlan­dóak voltak letenni az előírt esküt, illetve fogadalmat, de sorsukat így sem kerül­hették el. A szolgálati eskü letétele után elbocsátott tanerőket Štefánek iskolaügyi referens azzal engedte szélnek, hogy egy záros határidőn belül tökéletesítsék ma­gukat a szlovák nyelv ismeretében, és ha ebből vizsgát tesznek, visszanyerhetik pe­dagógusállásukat. Anton Štefánek szerint az 1918/19-es tanévben elbocsátott 2355 pedagógusból végül is 262-t vettek vissza iskolai szolgálatba. Az elbocsátott taní­tók és tanárok többsége a maradék Magyarországra távozott. Az elbocsátottak közül - ha hinni lehet Štefánek állításának - mindössze 190-en maradtak „Szlovákiában”, ezek azonban pályát módosítottak és kitartóan várták az idők jobb­ra fordulását.5 Štefánek iskolaügyi referens egyáltalán nem titkolta, hogy az elbocsátott magyar tanerők egy része - még ha eredetileg nem is költözött el állomáshelyéről- úgymond „izgatott” a csehszlovák hatalom és hatóságok ellen. „Az ilyen esetek­ben kénytelen voltam határozottan fellépni”- tudhatjuk meg a hírhedt iskolaügyi referenstől. S persze - amint azt maga is a legtermészetesebb megoldásnak tartot­ta -, az ilyen renitenskedő pedagógusokat egyszerűen kiutasították a csehszlovák állam területéről.6 A Szlovákiai Teljhatalmú Minisztérium Iskolaügyi és Nemzetmüvelődési Referátusának vezetője, Anton Štefánek tehát a szó legszorosabb értelmében kiél­vezte a számára biztosított teljhatalmat. A nevezett referens néhány év elteltével a

Next

/
Thumbnails
Contents