Irodalmi Szemle, 2004
2004/8 - Hudák Katalin versei (A magyarok nyilairól, ung-vidék, nem látsz engem, ahogy búcsúztunk, a rózsakert pusztulása, álomőrző)
Hudák Katalin versei A magyarok nyilairól üszkös perceinket, aranyba-sárba mártott rongyainkat múzeumok falára kiállítva tálaljuk - védjük kezet fog velünk az új évezred árnya szemünkre ékszer a múlt hétszázhetvenhétszer elhallgatott átka magyarságunk fénylő népünk vezető világító fáklya lett! egymás nyilaitól Uram ments meg minket! ments meg édes anyanyelvűnk éles villámaitól amikor összehúzódik az ég felé ívelő szemöldök és a ráncok elnyúlnak lustán a gyöngyöző elszánt homlokon szemekben barbár düh szívekben az ős-kegyetlen hun üti fel fejét... Uram mentsd meg a magyar nép szép magyar nevét! Nyilainkat törd össze végre mert egymás felé fordulva feszítjük az íjat külső ellenség mit sem sejt rólunk a humok nyilait rég feledte de...:
/
