Irodalmi Szemle, 2004
2004/8 - Végh Péter: Honvágy (novella)
Honvágy honi falu meghitt közössége, melyet gyermekkorától megszokott. Mikor a munka végeztével az egész falu apraja-nagyja ünneplőbe bújt és templomba sietett, vagy virradatig táncolt, dalolt az éppen soron következő lakodalomban vagy farsangi mulatságon. A Pampa végtelensége, csöndje és mérhetetlen ellenállása sok mindenre megtanította. Kezdett megváltozni. Szilaj természetét az új élet kezdte kikezdeni. Néha úgy érezte magát, mintha egy sziget foglya lenne. Persze ő a temérdek munka és az óriási felelősség foglya lett. Illúziói az arany és a mesebeli gazdagság országáról, ahol nem kell dolgozni, csak „tejben és vajban fürödni”, kezdtek semmivé foszlani. Hogy enyhítse a magány és bezártság érzését, úgy gondolta, hogy társ után kell néznie. Rajta kívül a birtokon csak vendégmunkások éltek, családjukkal. Nagyszüleiül kint a földeken dolgoztak. Édesanyám, aki még csak tizenhatodik évében volt akkor, a konyhában segédkezett. Anyámtól tudom, hogy az első időkben gyakran találkoztak úgy, hogy egy szót is váltottak volna. Egyszer az istálló bejáratában, máskor kint a földeken. Apám úgy tekintett rá is, mint a többi alkalmazottra. De egy napon minden megváltozott. Nyár eleji vasárnap délutánon történt. Édesanyám egy terebélyes fa hűvösében üldögélt. A haját fésülgette, indián szokás szerint fonogatta, mikor apám éppen arra lovagolt. Abba az irányba tévedt a tekintete, ahol anyám ült, s ekkor véletlenül felvillant a tükör anyám kezében. Ha ez a villanás nem lett volna, talán ma én sem lennék ( a napfénynek köszönhetem az életem). Mert ez a villanás olyan volt a- pám számára, mint egy titkos jelzés. Úgy érezte, hogy választ kapott élete egyik égető kérdésére. Utána egyre gyakrabban gondolt anyámra és kereste a közelségét. Úgy érezte, hogy a munka is jobban megy, ha van kire gondolnia. Régi lobbanékony énje megszelídült és a vágy egyre emésztette. Anyám gondolni sem mert semmilyen komolyabb kapcsolatra, mivel nagy volt köztük a társadalmi különbség. Érzésem szerint ezek voltak apám életének legszebb pillanatai. Úgy érezte, hogy újra álmai közelébe ért, csak meg kell ragadnia őket. Anyám jelenléte fokozta munkakedvét. Eleinte szégyellt és titkolt kapcsolatuk idővel egyre tudatosab- bá vált. A pár elejtett szót, bókot, rövidke séták követték. Szabad idejükben együtt kóboroltak a földeken, gyönyörködtek a tájban és egymásban. Este a teraszon üldögélve a csillagokat lesték. Nagyszüleim, akik spanyolok és indiánok leszármazottai voltak, féltek ettől a kapcsolattól, mert már hallottak számos olyan esetről, mikor a gazda kiadta az egész család útját, miután megbecstelenítette a szolgálót, hogy megszabaduljon a kötelezettségektől. De később látták, hogy apám jó szívvel van hozzájuk, nem nézi le őket, hisz maga is paraszti származék. Apám, hogy bebizonyítsa jóindulatát, nagyszüleimet megtette a birtok felügyelőivé. Nem kellett többé kint a földeken gürcölniük, a gazdaságban látták el a teendőket. Aztán megtörtént a baj. Mikor látták, hogy útban vagyok, sietve összeütöt
