Irodalmi Szemle, 2004

2004/8 - Végh Péter: Honvágy (novella)

Végh Péter- Ez itt nem élet. Nem bírom tovább! Megfulladok! Nekem mennem kell! Miért ne? Nyitva áll előttem az egész világ - mondogatta gyakran, önmagát is bátorítva.

Az első világháború lövészárkaiban ez az álom tartotta benne a lelket. A súlyos csaták közepette megfogadta, ha sikerül élve megúsznia, úgy elhagyja a családját, a hazáját és új életet kezd a Föld túlsó felén.

Évekkel ezelőtt sikerült felvennem a kapcsolatot édesapám otthoni rokonságával. Lánytestvérei akkoriban még éltek. Közülük Júlia, a legidősebb lány, válaszolt a levelemre. Az ő leveleiből tudtam meg, hogy apám, alighogy hazatért a háborúból, máris indulni akart. Persze, várnia kellett, mert abban a nehéz időben még élelemre is alig futotta. Édesapjuk hirtelen elhunytával, aki nagyon ellenezte apám tervét, viszont megváltozott a helyzet. Édesanyja, egyetlen bátyja és lánytestvérei végül is beleegyeztek, hogy megkapja az örökségből rá eső részt. Eladtak néhány parlagon heverő földet, s a pénzt neki adták. Testvérei próbáltak a lelkére beszélni, hogy maradjon, mert otthon becsületes, kitartó munkával megélhet, családot alapíthat és keresztyénhez illő életet élhet. De ő, Júlia szavai szerint: „Már apró gyermekkora óta nagyon akaratos, keményfejű volt. Fellázadt a paraszti sors ellen, mert vakon hitt a szerencséjében. Kalandra és gazdagságra vágyott. Édesanyánk szíve majd megszakadt, mikor tudatára ébredt, hogy férje után elveszti legkisebb fiát is. Talán örökre. ”

„Az első vonattal aztán el is utazott. Olyan gyorsan történt mindez, hogy szinte rá sem ébredtünk öcsénk elvesztésére. Szerencsére másik öcsénk, Benjámin itthon maradt, és helyette is dolgozott a földeken. ”

Apám viszonylag keveset beszélt fiatalságáról, a múltról. De a hosszú, viszontagságos utazása legszebb pillanatát többször elmesélte. Azt a pillanatot, amikor a tengerjáró hajóról először pillantotta meg álmai földjét, az amerikai partokat. Az az érzés, mely hatalmába kerítette, számunkra elképzelhetetlen. Csak az értheti meg, aki már átélt egyszer egy ilyen nagyszerű pillanatot.

A hajó először Rio de Janeiróban kötött ki. Apám ott lépett először amerikai földre. Lenyűgözte az óriási öböl, a cukorsüveg formájú hegyek látványa és a város, a fény és a karneválok városa. Miután a hajót megpakolták fűtőanyaggal - mert akkoriban még gőzhajók szelték az óceánt -, továbbindultak.

Hajójuk ezután a Pampa kapujában, Buenos Airesben kötött ki. Apám hosz- szú utazásának végállomásán. A ma már többmilliós város akkor még csupán pár százezer lakost számláló, provinciális jellegű főváros volt. Csak később, a Pampa fejlődésével együtt vált világvárossá. Apámnak hiányos nyelvtudása miatt sokáig tartott, míg sikerült átvergődnie magát a hivatalok dzsungelén, amíg letelepedési engedélyt szerzett és kijelölték számára a birtokot.

4. ÉLET A PAMPÁN Apám elmondása szerint az első években kissé zavarta, hogy a Pampán az emberek egymástól elszigetelt birtokokon, farmokon élnek. Hiányzott neki az ott