Irodalmi Szemle, 2004
2004/8 - Végh Péter: Honvágy (novella)
Végh Péter Honvágy „ Majd tetteik gyümölcsét eszik. ” (Péld. 1,31) 1. MESZTIC ASSZONY2 Juanita abban az évben töltötte be hatvanadik életévét. Szerencsére még kitűnő egészségnek örvendett. Korához képest mozgékony, termetre kissé alacsonyabb, majdnem tömzsi volt. Rézbarna, cserzett arcán finom ráncok, szarkalábak kígyóztak. Sűrű, fekete, két varkocsba font hajába csak elvétve vegyült ősz hajszál. Kíváncsi szemei nyíltságról és józanságról árulkodtak. Ruházata a lehető legegyszerűbb volt. Került minden feltűnést és divathóbortot. Alul bő, tarka szoknyát viselt, felette a lámák gyapjából szőtt poncsót3. Megnyerő kinézete és elvitathatatlan műveltségről tanúskodó magaviselete folytán diákjai nagyon kedvelték. Fiatalon egy ideig postáskisasszony, később kórházi ápoló volt, majd édesanyja, Marija ösztönzésére tanítónői kurzust végzett és egész nyugdíjaztatásáig az egyik helybeli iskolában tanított a „fehér öböl” városában, Bahía Blancában. Hatvanadik születésnapját követően egy napon Juanita asszony szíve lázadozni kezdett. Haza vágyott ősei földjére Patagóniába1, a nagy folyókon túlra. Az ottani meszeta5 tavakkal, dombokkal, erdőkkel tarkított vidékén állt elhagyatva nagyszülei kicsiny kúriája, akik spanyolok és indiánok leszármazottai voltak. Szeretett volna még néhány nyugodt évet leélni ott, távol a világ zajától, együtt az ősök szellemével, a múlttal. A bérház, melyben évtizedekig lakott, a kikötő közelében állt. Ez a fekvés a tenger és a vitorlások látványán kívül csupa rossz dologgal járt együtt. Megviselt idegzete már nem bírta elviselni a teherhajók örökös pöfögését, a rakodódaruk nyikorgását, a konzerv- és cukorgyárak émelyítő füstjét, a kátrány és hordalékfa szagát és a mindenhol jelenlévő halbűzt. E sok-sok ártalom helyébe a déli felföld fenyveseinek magánya és vadvizeinek andalító zenéje után vágyott. Juanita háza a parti sávon eukaliptuszok és platánok árnyékában állt, az e- gyik Villa miserid' tőszomszédságában. Ezt a városrészt a világ minden tájáról odavetődött tengerészek, halászok, rakodómunkások lakták, cölöpökön álló kezdetleges bádog, bambusznád, vagy fakunyhóban. A földszintes bérházak sora eredetileg a vámhivatalnokok számára épült, később a város bérbe adta különböző állami alkalmazásban lévő családoknak. A háznak csupán néhány ablaka nyílt a tenger felé, mert a szobák a belső udvarra néztek, melynek közepén kerekes kút állt, körülötte virágok illatoztak — rózsák, orchideák, hortenziák, díszpálmák és különféle virágzatú kaktuszok -,
