Irodalmi Szemle, 2004

2004/7 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Papp Agnes Klára: „Mikor nem írok verset: nem vagyok.”

KÖNYVRŐL KÖNYVRE

rikus szituációvá érik: „Ha nem vagy itthon, üres a lakás. / Én csak tátongok. Üresség vagy űr?” (Elégia) „Sétáltatni nem létező kutyát / (a póráz liffeg, hátra-hátra / »hátha...« nézni.) // Gyufát lobbant, / emelkedik a kéz / a száj elé, / amelyben - höhh-hö - /nincs cigaretta. // Ellobbanás? Körömig égés? / Mi lesz? És hogyan? / Miért hallgatok?” (A styxi rév felé menetidő) Az utóbbi versben különösen jól látható az utolsó versszak megválaszolatlan kérdéseiben, hogy a metafizikus (személytelen képekkel érzékeltetett) hiány hol és hogyan kapcsolódik a személyes elmúlás és a megszólalás lehetetlenségének témáihoz. Hogy aztán ezek a témák szüljék meg az előbb már említett hebegő, kihagyásos, nyelvileg hiányos formát. Ez a kimondhatatlanság-élmény az, ami - különösen a kései versekben - ars poetica lesz: annak a nyelvi, költői megfogalmazása, hogy épp az nem ragadható meg nyelvileg, költőileg, ami igazán fontos - vagy visszájára fordítva: a nyelv, a vers szempontjából a szerző, a költő, a szerep, az ember jelentéktelen és közömbös: „Mikor nem írok verset: nem vagyok. / Illetve úgy, mint hulla körme és haja, / valami nő tovább, de nincsen valaki, / nincs centrum, én, nincs »szervező közép«. / A versen kívül nincsen életem: / a vers vagyok. Tehát elég ritkán vagyok, / s elég ritkás, fogyatkozott e létezés” (Vagyok, mit érdekelne). (Magvető, 2003)

1 „Az egyik [kérdés] magára az úgynevezett lírai Énre, a költő-szerepre vonatkozik... S erre azt kell felelnem, hogy nem látnok vagyok, nem vátesz, nem próféta, nem Isten küldöttje, hanem a hatvanas években felnőtt, író foglalkozású budapesti lakos.” /) lírai hős leszerel? Domokos Mátyás interjúja Petri Györggyel. In Beszélgetések Petri Györggyel. Pesti Szalon, 1994.

2 Keresztury Tibor monográfiájában külön fejezetet szentel a provokáció értelmezésének Petri költészetében. Keresztury Tibor: Petri György. Kalligram, 1998.

3 A korai Petri-kötetek recepciójának - többek közt a Magyarázatok M számára kötetnek a költő által írt fülszövege alapján is - egyik alapkérdése (a költő pesszimizmusa mellett) a személyességhez fűződő viszonya (lásd Várady Szabolcs: Két költő, Radnóti Sándor: El nem fordult tekintet. In A napsütötte sáv. Petri György emlékezete. Nap Kiadó, 2000.; Kis Pintér Imre: Szubjektív jegyzetek költőkről In Kis Pintér Imre: Helyzetjelentés. Szépirodalmi, 1979).

4 Ezt a „groteszk tárgyilagosságot” így értelmezi Könczöl Csaba Petri hetvenes évek végén megjelent és annak idején megütközést keltő versei kapcsán: „szinte törvényszerűnek érzem, hogy mihelyt egy művész a groteszk ábrázolásmód szerkezetében rejlő lehetőségekkel véli a leghitelesebben fölidézhetőnek bizonyos (...) konvenciók, értéknormák, illúziók széthullását, valamilyen módon eljut a csúnyaságnak, a testi, illetve a testtel kapcsolatos ábrázolási vagy verbális tabuknak a motívumaihoz is.” Könczöl Csaba: „Együtt, elválva... ” In Könczöl Csaba: Tükörszoba. Szépirodalmi, 1986.

5 Csűrös Miklós: Petri György: Körülírt zuhanás. In A napsütötte sáv.

6 Fodor Géza: Petri György költészete. Szépirodalmi, 1991.

7 Nem csoda, hogy Márton László - nagyon találóan - éppen ezt az idézetet választotta mottóul, amikor Petri kései költészetében ezt a destruáló, széteső tendenciát tartja a legjellemzőbbnek: „Önmaga leépülését megverselvén, szántszándékkal előidézte versbeszédének leépülését is.” Márton László: Egy szem szőlő. Holmi, 2000. 12. sz.

8 Radnóti Sándor: i. m. 86.

9 Angyalosi Gergely: A kocsma, télen. In A napsütötte sáv.

10 Thomka Beáta: A napsütötte sáv radikalizmusa. In Thomka Beáta: Áttetsző könyvtár. Jelenkor, 1993.

(Kortárs, 2004. 5. szám)