Irodalmi Szemle, 2004
2004/1 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Vendégkritika - Pécsi Györgyi: A Németh László-emlékkönyv ürügyén
KÖNYVRŐL KÖNYVRE milliókat pedig folyamatosan legyilkolnak, és ettől talán megvéd), mégis nagyon kevés. Szagos mise már van, de az evangélium hiányzik. Még be sem léptünk, szorongunk, előérzeteink nyomasztóak. Hogy vannak, akik egyenlőek, mások pedig hét évet szolgálnak, mint Jákob Rákhelért. Aztán újabb hetet Leáért is. (Olaszországban láthattam a nyáron, mit eredményezett a csatlakozás csatlakozása: a 30%-os áremelkedésre reakcióként a butikokban pedig mindenütt megjelentek a Che Guevarrá-s pólók - nem tudván, hogy a camerádok lövöldözni szoktak eleven célpontokra.) Lányi András vetette föl egy tévés beszélgetésben, hogy ötven év múlva a portugálok biztosan fognak beszélni angolul, de vajon beszélnek-e portugálul, és - tette hozzá - vajon a magyarok magyarul? Valóban kérdés lehet ismét a kis nemzetek megmaradásának esélye. Kérdés lehet az is, hogy miért kellene megmaradniuk a kis nyelvi kultúráknak. A kis nép nyelvének, kultúrájának magas szinten való fönntartása (üzemeltetése) ugyanis költséges. A hasznosság, hatékonyság, termelékenység bűvszavainak szövegkörnyezetében pedig jelentésüket és súlyukat vesztik az olyan szavak, érvek, mint nemzet, nemzeti hagyomány, amelyeknek Németh Lászlónál még evidenciális jelentésük volt. A farkas, farkas! kiáltozása helyett azonban (amire van hajlamunk) határozott kulturális stratégiára, kitartó munkára volna szükség. Némely elgondolások szerint megszűnik, átalakul például a nemzeti irodalom, s helyette valamilyen transznacionális világirodalom lesz-angolul persze, gondolom, esetleg még néhány erős gazdasági háttérrel bíró uniós nyelven. Ez több, mint amit Németh gondolt a hatvanas években (magyarul írt irodalom a magyar irodalom helyett): A kis nemzeti irodalmak integrálódhatnak vagy beolvadhatnak néhány nagyobb irodalomba, amelyek eközben szintén veszítenek nemzeti jellegükből. Kérdés persze, ha az amerikai (angol) jelenti a virtuális világirodaimat, vajon protestáns fehér, latinos kreol vagy afroamerikai diftongusban fog-e szólani? N. Pál József Németh László ’56-os magatartását elemzi az emlékkönyvben, a tőle megszokott nyílegyenes beszéddel. Pontosan állapítja meg, hogy N. L. nem politikában, pártokban gondolkodott (a Magyar műhely című tanulmány lett a válasza), hanem kultúrában, amely pártok és politika fölötti, hiszen egy nemzetnek ki kell bírnia a legbrutálisabb politikai uralmat is (fasizmus, kommunizmus), és ki kell bírni - a politikusok ígéretei szerint a közeljövőben ránk szakadó - jólétet is. A harmincas években Németh László mellett Márai, Babits, Kosztolányi is fölfigyelt Ortega gondolatainak jelentőségére, s valamennyien a kultúra, a műveltség, a nyelv és a morál együttesében fogalmazták meg válaszaikat. Most, amikor tényleg (vagy ismét) itt van a tömegember-jelenség, a tömegemberre és a tömegkultúrára kellene választ adni (választ kellene adni), most, úgy tetszik, mintha mindegy volna. A hatvanas évek általános nagy szellemi-kulturális föllazulására képletszinten adott választ a magyar kultúra: a hetvenes-nyolcvanas években a népi, paraszti kultúrával töitekezett fel. Ma és holnap mint stílus, bizonnyal az informatika hoz újat, amely be fog épülni kultúránkba. Meglendítheti, rugalmasabb, mozgéko
