Irodalmi Szemle, 2004
2004/7 - Szalay Zoltán: Tizenegyes (novella)
Szalay Zoltán Az otthoni csapat termetes védője ápolásra szorult. Hofmann kegyetlenül elsodorta, még arcul is ütötte. Habár ő - Hofmann - is a földhöz vágódott, Hurkos tudta, hogy ő volt a hibás. Felöklelte az ellenfél játékosát. A szerencsétlen gyötrel- mes arccal fetrengett a földön, nem bírt mozdulni, szájából ömlött a vér, összehúzta magát, s nyöszörgött, bár ezt nem lehetett hallani a nézők morajlásától. Hofmann nem sérült meg komolyabban, csak játszotta a haldoklót. Hamarosan fel is tápászkodott, s ekkor, mintha Isten szózatát kívánnák hallani, szinte elnémultak az emberek a stadionban. Várták, milyen szó hagyja el a hős száját. Várták a szent igét. Az elsodort védőt leszállították a pályáról. Szinte az összes játékos a higgadt, békésen szemlélődő Hurkos és a vad, hevesen ziláló Hofmann köré sereglett. Ők is várták, mit fog mondani O, akit mindenkinél töbre tartottak. Ő pedig először Hurkos szemébe nézett, majd csak úgy a semmibe kiáltott:- Tizenegyest!!!- TIZENEGYEST! - zengte vissza a nézőtér, mint egy fölerősített visszhang.- TIIIZEEENEGGGYEST! ! ! - hallotta Hurkos minden irányból, a játékosoktól, a nézőktől, a kispadokról, úgy tűnt, még a sötét felhőkből is. Az egész világ felháborodott, felbuzdult, lázadozott - így látta Hurkos. Az emberiség felkelt ez ellen a gaztett, a sportszerűség sötét indíttatású, durva földbe tiprása ellen. Az igazukat féltették, az elveik alapjaként tekintettek a büntető érvényességére. Minden ezen múlott. Hofmann, a bálvány áldozat lett, s az emberek nem viselhették el, hogy ne álljanak bosszút e megaláztatásért. A mártír most az ő támogatásukra szorult, hogy feltámadhasson halottaiból. Ezért a játékvezetőt megkövezték kiáltásaikkal, a játékvezetőt, aki nem tudott dönteni, mikor csak egy lehetőség létezett. A szurkolók egyre türelmetlenebbül követelték, ami kijárt nekik. A trauma, ami érte őket, mihamarabbi orvoslást igényelt. Minden másodperc újabb kínt jelentett. Együtt szenvedtek a felbukott Hofmann-nal, s ezt a gyötrődést keserves sikolyaikkal próbálták elkergetni. Miért nem ítél? Miért nem mondja már ki? Mire vár? Mit forgat a fejében? Hiszen támadás közben akasztottak el, felbuktattak, ez kétségkívül tizenegyes. Hiszen mindenki látta! Mit akar ez az állat?! - gondolkodott Hofmann, miközben minden tagja zsibbadt, mintha részeg lett volna, feje émelygett, torka kiszáradt, de homloka erőteljesen verejtékezett, szemei izzottak, majd szétfeszítette az energia, de közben majd összeesett a szédüléstől. Hajtotta a láz, s egyre közelebb lépegetett a sápadt, zavart Hurkoshoz, még maga sem tudta, miért, de egyre közelebb és közelebb araszolt. Izmai mind összerándultak, egész teste úgy megkeményedett, mintha kőből lett volna, az injekcióstű is beletört volna. Fújtatott. Újra és újra kiköpött. Élvezte, hogy érzi teste hatalmát. Mint egy dühödt, de óvatos gorilla, lépett Hurkos elé. Arcához hajolt.-Kifilézlek - suttogta fogai közt, majd egyenesen arcul köpte a kis termetű játékvezetőt.
