Irodalmi Szemle, 2004
2004/7 - Aich Péter: A csaló (novella)
Aich Péter a vízből, ha bekapom a csalit, megfulladok e mosolytól, amely nem tőlem származik. Milyen ajtón jött ez be? Mire vár még tulajdonképpen? Annak a háznak nincsen ajtaja. Az asszony elrakta holmiját, mindent gondosan elzárt, ahogy a gondolatokat szokták meg a titkokat, levetkőzött, s a fürdőszobába ment. Ekkor vette észre, csak egy villanás volt, hogy kiborotválta vénuszdombját. Persze, hogyne, erről már volt egyszer szó, jesz- szusom, igen régen lehetett, amikor még, igen, nagyon régen lehetett, na ne, még azt hinném, hogy pedofíliás vagyok, hova lenne az a bolyhos vonzalom. Nem szép, mondta akkor, ha kiállnak a szőrök. Kinek tetszik, kérdezte. A szeretőmnek. Furcsa, gondolta, mire képes a divathóbort. A tévében szoktak mutogatni ilyen klip- peket. Van egy motorkerék vagy egy biliárdasztal, rajta vonaglik a nő, közben levetkőzik, s kiderül, csak a fején van haj, tévedés kizárva, mindent jól látni. Úgy nézel ki, mondta. Azt hitte, meg fog sértődni, de újra csak a szája széle rebbent, elégedetten, talán éppen erről van szó. Félrebeszélsz, mondta lekezelően, még a kőkorszakban, amikor azt találta közölni, hogy ő még mindig. Na de hogyan kell egy nőt szeretni, hogy elhiggye? Te már nem, sulykolta beléje, s nem biztos, hogy én valaha is téged. Előbb azt hitte, rendezői trükk ez, hogy körülzsongja. Hiszen mindenért meg kell fizetni. Szabadságért, nőért egyaránt. Minden a fizetőeszköz kérdése. Hamis pénz lett volna a tarsolyában? Pedig a váltónak, amit aláírt, bő fedezéke volt. Akkor történhetett a baj, amikor elhordták belőle a mosolyt. Oly szép volt akkor a világ. Szép és nagy, egyre nagyobb, akár a boldogság, a végtelen felé úszott a világűr, de szétszakadt végül, elpusztult a világ, s maradt az űr. Az űr. Volt egyáltalán világ? S ha volt, milyen világ volt? Rekonstruálni kéne a szétfröccsent álmokat. Talán rendbejön még minden. Igen, csak meg kell várni, hogy helyreálljon újra a rend. Föl kell éleszteni a belső nyugtalanságot, a bizonytalan elvárásokat. Mona Lisa mosolya csak káprázat. Csalás. Mert nem történt semmi. Csak az a kellemetlen érzés maradt az űrben, amíg várt, hogy lemarad valamiről.
