Irodalmi Szemle, 2004
2004/6 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - Vendégkritika - Pomogáts Béla: Egy elfeledett könyv
KÖNYVRŐL KÖNYVRE renc nevezetes Parainesise kezdeményezett. Szándéka nem annyira politikai, inkább pedagógiai volt: oktatni és nevelni akart. A könyv mögött álló táviatosabb szándékokat három évtizeddel később (már az író halála után megjelent) Szárszó című kis könyv világította meg. Itt a következők olvashatók: „A sokat emlegetett ösztönös taktikai érzelem íratta velem ezeket a könyveket, különösen a leghatásosabb és legtöbbet vitatott Mit ér az ember, ha magyar?-t. Én holtbiztosra vettem, hogy a németek nem nyerhetik meg ezt a háborút sem, akármeddig tartson is, az egész világ ellen. [...] Hittem hát, hogy eljön a mi időnk, de tudtam, hogy éretlenek és készületlenek vagyunk hozzá. A balgatag jóhiszeműség és az ösztönszerü gyanakvás szélsőségeiben leledzünk. [...] A könyv célja hát - nem kitervelten, hanem ösztönös megszerkesztésben - az volt, hogy a mozgalmi élettől és a politikai eszméktől távol álló parasztfiatalok számára (hogy ez a forradalmi felkészülés ne csak hivatásos politikusok szövetsége legyen) mintegy forradalmi-politikai, de egyben »guvemamentális«, önmagunk kormányzására érlelő eligazítást adjak. Úgy éreztem, hogy én tudok, mert úgy vagyok fölötte a napi politikának, mint ahogy a nép alatta van. Csak az önfenntartásunk szempontjából nézem. Mentői több érdemes ifjút visszatartani a fasizmustól és a németekre való felnézéstől... A parasztok közül eddig csak a kótyagosok és a minden koncra rászálló piaci legyek meg a puszta létezés legalsó határán vegetáló és egyben balgatag hóttszegé- nyek lettek nyilasokká [...] A nemzet zöme [...] a megkövült bizalmatlanságával várja, hogy honnan és mikor szakad rá az ég. Hát ne várja, hanem készüljön is rá.” Ennek a felkészülésnek, pontosabban felkészítésnek az útmutatója kívánt lenni a Mit ér az ember, ha magyar? A negyvenkét levélre, azaz fejezetre osztott pedagógiai útmutató a két világháború közötti magyar társadalmi berendezkedés jellegzetességeit, a politikába keveredő emberek válfajait és a kívánatos átalakulás-megújulás erkölcsi stratégiájának követelményeit veszi sorra. Ily módon értekezik a parasztságról, az ipari munkásságról, az értelmiségi ifjúságról, a magyarság szomszédairól és a velünk együtt élő nemzetiségekről (a könyv írása idején az 1938-1939-es határrevíziók következtében Magyarországnak ismét számottevő nem magyar nemzetiségű lakossága volt), majd a magyar nyelvről, népdalainkról, irodalmunkról, a magyar képzőművészetről („ami még nincs”-teszi hozzá bizony igaztalanul!), az őstehetségekről („akik már vannak”), a nemzeti színjátszásról, ezt követve a szerelmi kapcsolatról, a házasságról. Mindezekről a kérdésekről azoknak a nézeteknek a nyomán beszélt, amelyeket szépirodalmi, szociográfiai és publicisztikai munkáiban is következetesen képviselt. A levelek sora bizonyos rendszerességet mutat azoknak az eszméknek, gondolatoknak a kifejtésében, amelyeket Veres Péter részben a szocialista, részben a „harmadikutas” népi ideológia révén alakított ki. Ezt a rendszerességet töri meg némileg az, hogy a háborús cenzúra törölte a középosztály kritikáját adó kilencedik fejezetet. A .Szárszó-könyv figyelmeztet arra, hogy a Mit ér az ember, ha magyar? tulajdonképpeni mondanivalója a huszadik levéltől kezdve bontakozik ki igazán. En
