Irodalmi Szemle, 2004
2004/6 - Alabán Ferenc: Értelmes érték (Reflexiók az irodalom értelmezéséhez)
Értelmes érték változásokat mutató írói életműveket, különböző költői gondolkodásokat és beszédmódokat foglalnak magukba. Kérdés marad: vajon a Nyugat nemzedékeinek megnevezése helyettesíthető-e a 20. századi magyar irodalom modernségének különböző korszakaival? A jelenkor magyar költészete és költészetelemzése sokszor az esztétikai minőségek és értéklehetőségek egy-egy elemét teszi kizárólagossá, pontosabban az egészet a résszel helyettesíti. így ezek abba a hibába esnek, mint az avantgárd irányzatok, amelyek éppen az említett komplex látás hiányában hamar elmúltak a magyar költészetben. A klasszikus költői értékeinkhez való viszonyunk alapjában nem fog megváltozni sem a groteszk, a töredékesség és a nyelvjáték, sem a depo- etizálás és az intertextualitás hatására, mint ahogy a nyelvek keverése, az alkotó személyiségének megsokszorozása vagy szétoldása is elsősorban a megmerevedett szemlélet felfrissítésére, megváltoztatására való, s nem a hagyománnyal rendelkező attitűd megszüntetésére. Az esztétikai érték és a közösségi felelősség találkozása egy bizonyos szinten ma is fontos jegye a kisebbségi magyar irodalmaknak. Ezekben az irodalmakban számtalan változatban szólal meg az egyéni és közösségi identitás gondja az anyanyelv veszélyeztetettségének gyakori tapasztalatával összekapcsoltan. A kisebbségi közegben keletkező nyelvvédő írások a magyar történelmi múlt és kultúra védelmében is szólnak, bár jó részük inkább csak pszichológiai és történelmi dokumentum. Fontos azonban meglátni, hogy a nemzeti identitás veszélyeztetettsége a kisebbségi magyar irodalmakban jelentős esztétikai értékű művek sorát motiválta és eredményezte. A jelenünkben uralkodó (a hetvenes-nyolcvanas években kialakult) magyar irodalmi értelmezési kánon, amely a szigorúan szövegcentrikus szemponton alapszik sok alkotó művének esetében nehezen tartható. A kisebbségi magyar irodalmak szövegértelmezői, példának okáért, mindig - a szövegen túlmutató (világ- és sorsértelmezési) kérdésekhez érnek el, s az írói életművek az értékelőket, az olvasókat is morális állásfoglalásra késztetik. Ez utóbbitól a posztmodem kor általában programosan tartózkodik. Ha jelenünkben a közönség elfordul az irodalomtól, annak az egyik fő oka az, hogy a kizárólagosan csak szövegre koncentráló elemzések belterjesnek mutatják be az irodalmat. Az összetett emberi jelentőségétől megfosztott irodalom ezekben az elemzésekben csak félszárnyú madárként hat, s nem képes felemelkedni. Az irodalom nyelviségének egyoldalú középpontba állításával elveszhetnek a mű minden egyéb jelleg- és értékadó tényezői, legfőképpen pedig a költői énnek az az egyedi érzés- és gondolatvilága, amely aktív viszonyt alakítana ki a mű és az olvasó között. Az „anyag” elméleti felkészültségű elemzése is csupán „szöveg-, szövet- minta”-elemzést jelent, s nem ház, vagy készruha látását. A „szövegmintákban” való elemzői és értelmezői gondolkodásnak nem célja, hogy kiderítse az írók felelősségét az igazság szellemének ébrentartásában. Pe
