Irodalmi Szemle, 2004
2004/6 - Vajda Barnabás: Monoszlóy Dezső témái, alakjai és stílusa (tanulmány)
Vajda Barnabás gyakran familiáris alakban, amolyan mikszáthos becézéssel: Pista, Sanyi bácsi stb. Mikszáthtól eltérően azonban Monoszlóy nevei nem az írónak alakjaihoz való közel állására utalnak, hanem a James Joyce-kezdte irodalmi deheroizáció jegyében az „egyszerű, szürke emberekre Ad abszurdum Monoszlóynál még a macskák is csak csíkos, közönséges macskák (A bokszoló). Monoszlóy stílusa a hatvanas évek végére elér a metafizikai valósághoz. A természeti vagy ember által átalakított táj mint leírható jelenség A villamos alatt- ban még szereppel bír, a Sivatagban viszont már csak utalásszerűén van jelen a külső környezet, pl. egy tátrai nyaralás emlékeként a Tetszhalottban. Egyre inkább a belső emberi táj dominál, olyan erősen, hogy egy ponton túl a szövegből teljesen eltűnik minden idődimenzió és minden természeti táj, sőt a hatvanas évek második felében a novellákban már a város mint helyszín is tökéletesen funkcióját veszti. A külső környezet szublimálódik, megszűnik az idő: „Minden folyton van. A kezdet és a vég két leselkedőlyuk’\Bábe\), bizonyos pontokon teljesen jelentőségét veszti a történet (az Árnyak pl. ilyen értelemben nem is novella), a mese pedig reprodukálhatatlan. Attól a ponttól, amikor a lélek tájainak helyszíntelensége és időtlensége lesz Monoszlóy legfontosabb élménye, tudatnovellákról kell beszélnünk: ,^4z igazi sivatag... ellepi az emlékek zöldjét és a jövő sokszínű veteményeskertjét ” (A sivatag). Folyamatuk valójában már A villamos alattban megkezdődik, burkolt formában, rendszerint valamilyen álomhoz kötve, a Sivatagnak pedig gyakorlatilag a fele tudatnovella (Taxi és sorompó, A bokszoló, Hallucináció, Kicsoda?, Resti, Gyászbeszéd, Sárga ház). Közülük néhány, pl. a Resti, a Gyászbeszéd és a Sárga ház a felhasznált technikát tekintve a legklasszikusabb lélektani munkákkal, pl. Arthur Schnitzler legsikerültebb tudatnovelláival (Else kisasszony) vethetők ösz- sze, amennyiben bennük minden „esemény” a hős tudatán átszűrődve, annak teljességgel szubjektív megfogalmazásában tárul elénk. Monoszlóy olyan komolyan veszi a „szűkszavú pali’’ (Kicsoda?) féljózan okoskodását: ,A cselekedetekről nem is érdemes írni. Az kívülről is látható. Ami belül történik, az az izgalmasabb ”, hogy a néhány novellával arrébb a Restiben üldögélő emberről, a megjelölt tudat gazdájáról, csupán egyetlen nem tudatra vonatkozó mondatot tudunk meg: „Egy fekete aktatáska mellé ült le.” Amilyen ütemben fogy Monoszlóy novelláinak konkrét szüzséje a Sivatagban, olyan ritmusban halad az emberi tudat vagy éppen tudattalan legelzártabb területei felé, igen sokszor azt a benyomást kelteve, hogy Sigmund Freud-féle pszichoanalitikus témákkal és technikákkal állunk szemben. Egy idő után határozott körvonalakat öltenek olyan témák, amelyeket a klasszikus pszichoanalitikus kor (kb. 1930-ig) írói is nagyon kedveltek: félelem a rég halott szülő elleni lázadástól („Mit szólna hozzá apa, ha látná? ” - Osztozkodás); anyakomplexus (az őrült gyermek számára anyja az egyetlen identifikálható személy a Sárga házban); a vizelés vagy öngyilkosság közben megpillantott apa súlyos neurózist kiváltó látványa (Sárga ház). Mikus Sándornak már a kötet megjelenésekor föltűnt a „nemiség ha-
