Irodalmi Szemle, 2004
2004/6 - Szalay Zoltán: Ártatlanság, Csipp-csöpp (novella)
Szalay Zoltán majdnem megbolondultam. Elhatároztam, nem tűröm tovább ezt a képtelen helyzetet, előrefurakodtam az emberek között. Csakhogy a kövér asszony követett.- Tudja, nem is gondoltam - beszélt hozzám tovább -, hogy léteznek ekkor férgek a földön, míg meg nem történt ez a fiammal, míg le nem vágták a lábát szegénynek. Azelőtt szerettem az embereket, még az ilyen rettenetes alakokat is, mint maga. Csakhogy akkor minden megváltozott. Maga tönkretett bennünket. El sem tudja képzelni, mit jelent ez, így élni. Mivel jár ez, ez a hiány,ez a fogyatékosság... hú, de utálom ezt a szót is! Nem kérem, hogy magyarázza meg, miért tette, de akkor legalább nézzen szembe a tette következményeivel!- Nem értem - magyaráztam, immár teljesen kikészülve -, nem értem, miről beszél, asszonyom, hiszen egy ujjal sem értem a fiához, soha nem bántottam senkit, még csak fegyvert sem fogtam a kezemben, még katona sem voltam soha, nem ártok én senkinek, keresztény ember vagyok, szeretem az embereket, elítélem az erőszakot, mondja, miért kínoz?- Szép szavak - mondta az asszony igazán megható, látom, maga egy lelkiismeretes ember, azt mondja, még keresztény is, szép, hogy ezt felvállalja, csak egyetlen dolgot nem értek: nem öli meg a lelkiismeret-furdalás? Hogy élhet így? így, hogy látja, mit tett a fiammal. Nyomorékká tette. Tönkretette az én életemet is, de legfőképp az övét. O, vagy talán elment a papjához, beült a sötét gyóntatószékbe, és szépen előadta vétkeit a megértő atyának? Mondja, mit szólt ez a bizonyos plébános, mikor maga kijelentette, hogy tönkretette a gyerekem életét? Rezzenéstelen maradt az arca? Vagy egy csöppet felhurrant? A maga bűnei azonban meg lettek bocsátva, ez szép dolog, igazán szép. Elhallgatott a lelkiismerete? Megbékélt a leikével? Nem válaszoltam - úgy döntöttem, a passzív ellenállás taktikáját választom. Elfordultam, az utcát néztem, de természetesen nem tudtam nem meghallani a beszédet.- Látom, nem teljesen, ugyanis nem tud a szemembe se nézni. A tükörbe bele tud? Nem zavarja, hogy egy szörny néz vissza? Egy rettenetes, vérengző vadállat? Persze a látszattal minden rendben van. Maga egy kultúrált úriember, aki mindig fegyelmezetten viselkedik, ellenzi a halálbüntetést és az abortuszt, csak néhanapján enged meg magának egy-egy ilyen ártatlan kis kihágást, mint például ez is volt, hogy a fiamat elintézte. Azt is annak rendje és módja szerint megbánja és meggyónja a lelki atyjánál. Kiváló ember, az emberiség dísze, ó, meghajolnék maga előtt, csakhogy... - Itt az asszony hangja megcsuklott. - Csakhogy a fiam majdnem meghalt, aztán pedig kishíján megőrült, hosszú, nagyon hosszú időbe telt neki, míg megszokta ezt... ha meg lehet ezt egyáltalán szokni. O, persze, maga azt hiszi, tudja, mi a fájdalom, tudja, mi az, szenvedni, akár más, akár saját maga miatt. Én megmondom magának az igazat: csak azt az egyet tudja, mi az, szenvedést okozni. Csak ezt tudja. Mindenről maga tehet. A villamos megállt, az emberek leszálltak, a hang a hátam mögött elhallga
